Mika Hakkinen, a kétszeres világbajnok úgy véli, hogy a jelenlegi F1-es naptárral az igazi probléma az, hogy több futamot rendeznek egymás után.

Az F1 2023-ban minden idők leghosszabb szezonját rendezte. 22 futamot rendeztek március 5-én Bahrein és november 26-án Abu Dhabi között. A szezon végén, hat hét alatt öt futamot láthattunk. Mika Hakkinen aggódik az F1-es naptárbővítés miatt. A menetrend 2024-ben rekordszámú, 24 futamra bővül. A Kínai és az Emilia Romagnai Nagydíj visszatér a naptárba.

Hakkinen, az 1998/99-es világbajnok 2002-es szezon volt az utolsó aktív éve az F1-ben. A finn pilóta együttérzését fejezte ki a pilótáknak és a csapat személyzetének. Szerinte a személyzetet érő megterhelés akár biztonsági következményekkel is járhat. Az Unibet International YouTube csatornán keresztül a következőket mondta:

„2023-ban rekord számú futamot láthattunk. Az F1-ben töltött éveimhez képest – azt hiszem, maximum 17 versenyünk volt- idén 22 futam volt. Némelyiken részt vettem. Látni lehetett az emberek arcán, milyen fáradtak voltak a szezon végén. A 22 verseny nem olyan magas szám. A probléma az, hogy vannak olyan versenyek, melyet egymás után rendeznek meg. Nehéz átállni ‘A’-ból ‘B’-be. Jövőre még több futam lesz. Nehéz feladat lesz. Nagyon nehéz. Talán a világ ezt kívánja. A szurkolók ezt szeretnék. Ha még mindig az F1-ben vezetnék, és látnám a futamok számát, szigorú tárgyalásokat folytatnék a csapattal. Nem csak erről, hanem arról, hogyan biztosítható, hogy az emberek állóképessége olyan szinten maradjon, hogy továbbra is mindenki hibátlanul tudjon dolgozni. Olyan sportról beszélünk, amely szuper nagy sebességgel rendelkezik. Nem akarsz hibázni.”- jelentette ki Mika Hakkinen.