Ayao Komatsu „nem szeretne Guenther Steiner lenni. Ezt azután mondta, hogy a Haas csapatfőnöki székében változás történt. Leváltották az F1-es szurkolók egyik kedvenc csapatfőnökét.

A Haas múlt szerdán bejelentette, hogy Steiner szerződését nem hosszabbítják meg és azonnali hatállyal távozott az istállótól. Egyúttal megerősítették, hogy helyét Ayao Komatsu veszi át. A váltás azután történt, hogy a Haas 2023-ban három éven belül másodszor végzett az F1-es konstruktőri bajnokságban az utolsó helyen. Steiner pedig 10 év után távozott.

Komatsu régóta a Haas csapatának tagja, aki a Lotustól szerződtetett Romain Grosjeant követte. A szakember már 2016-ben is a Haas-nál volt. Akkor, mikor a csapat debütált az F1-be. Gene Haas azt állítja, hogy Steiner kilépése után a csapatnak mérnöki mentalitásra van szüksége. Komatsu határozottan kitart amellett, hogy nem szeretné követni elődje mentalitását.

„Ő egy egészen más ember. Őszintén, nagyon jól kijöttünk. Tiszteljük egymást és a pozíciónkat is. Munka közben és munkaidőn kívül is. Régebben sokat vacsoráztunk együtt a versenyhétvégéken. Nem azért, hogy a munkáról beszéljünk. Hanem azért, mert jól kijöttünk. Nem azért vagyok itt, hogy helyettesítsem Guenther Steinert karakterként. Ő egy nagyon más karakter, és nagyon különböző erősségei és gyengeségei vannak. Nem próbálok valaki más lenni, és Gene tudja ezt. Ha Gene ilyen módon akarta volna Guenther Steinert, akkor mást jelölt volna ki.
Tehát megértem, hogy Gene valami mást akar, és megpróbálok a legjobban teljesíteni. Nem akarok valaki más lenni.”- árulta el a Haas új csapatfőnöke, Ayao Komatsu.