Christian Horner ellen egy külső ügyvéd vizsgálatot indított a hónap elején, miután vádat emeltek ellene. A Ford vezérigazgatója, Jim Farley állítólag levelet küldött a Red Bullnak, amelyben csalódottságát fejezte ki a Christan Horner elleni nyomozás miatt.

Az amerikai gyártó 2026-ban egyesíti erőit a Red Bull-al, amikor új műszaki előírások lépnek életbe. A hónap elején kiderült, hogy Horner ellen vizsgálatot indítottak, miután egy kollégája vádat emelt a Red Bull csapatfőnöke ellen. Horner tagadta, hogy bármiféle jogsértést követett volna el. A pletykák szerint szexuális visszaélésekkel vádolták meg. Az Associated Press most azt írja, hogy a Ford levelet írt a Red Bull-nak.

„Amint azt korábban jeleztük, kielégítő válasz hiányában a Ford értékei nem alkuképesek. Csapatommal bármikor rendelkezésre állunk, hogy megbeszéljük ezt az ügyet. Továbbra is ragaszkodunk és reménykedünk egy olyan állásfoglalásban, amely mögött mindannyian kiállhatunk. Csalódottak vagyunk azért, mert nem tudunk sok mindent az ügyről. Nagyon várjuk, hogy megkapjuk az összes megállapításról szóló teljes beszámolót.”- állt a levélben.

Horner jelen volt a hét elején az RB20-as autóbemutatón és az F1-es paddockban a szezon előtti teszteken, ahol nem volt hajlandó kommentálni a helyzetet. Mind a Forma-1 Management, a sportág kereskedelmi jogainak birtokosa, mind az F1 irányító testülete, az FIA kérte, hogy gyorsan vizsgálják ki az ügyet és zárják azt le.