Fernando Alonso kellemesen meglepődött. A spanyol pilóta a hatodik helyet szerezte meg az időmérő edzésen. Elárulta, hogy Aston Martin erősebbnek tűnt, mint amire számítottak.

Fernando Alonso elismerte, hogy „nagy meglepetés” volt a Ferrari , a McLaren és a Mercedes között végezni az időmérő edzésen. Az Aston Martin pedig erősebb annál, amire számítottak.

Az Aston Martin az idei évet nem úgy kezdte, mint a 2023-asat. A silverstone-i csapat egy körös tempóval küzdött a múlt heti teszteken. Így nem meglepő, hogy az időmérő előtt aggódhattak. Stroll csak a 12. lett, de Alonso simán bejutott a Q3-ba. Meglepődött, hogy Lewis Hamilton-t és a két Mclaren-t is sikerült maga mögött tartania.

„Rendkívül kellemes meglepetés volt, hogy versenyképesnek találtuk magunkat. A téli tesztek után kétségek merültek fel bennünk az egykörös tempót illetően. Versenyképesebbnek éreztük magunkat. Néha a kvalifikáción találkozunk a valósággal. Ezért nagyon óvatosak voltunk az időmérőn a lehetőségeinket illetően. Nagyon versenyképesnek találtuk magunkat a Q1-ben és a Q2-ben, majd a Q3-ban. Lewis mögöttünk van és a Mclaren-ek is itt vannak mellettünk. Ez nagy meglepetés számunkra.”- kezdte Fernando Alonso.

Alonso „rendkívül szoros versenyt” jósol. Alig több mint egy tizedmásodperccel maradt el Verstappen idejétől. Kiváló pozícióban van, hogy jó pontokat szerezzen. A spanyol azonban továbbra is óvatos a szezonnyitó előtt.

„Meglátjuk. Az edzéseken sem álltunk olyan jól. A versenyen meglátjuk, de szerintem szoros verseny lesz. Ha szoros a verseny, akkor gumikat sem könnyű kezelni. Elválik, hogy mi hogyan kezeljük ezeket a problémákat. Szerintem ez egy nagyon-nagyon jó kezdet. Váratlanul ért. Tavaly sokat tanultunk. Ha versenyezni akarunk a Ferrarival, a Mercedesszel és ezekkel a csapatokkal, akkor a szezon során emelnünk kell a fejlődési szintet. Tavaly jó autónk volt. Idén megváltoztattuk az autó tervezésének koncepcióját, a fejlesztéseket és hasonlókat. Erős szezonkezdet, sok optimizmust ad a jövőt illetően.”- zárta Alonso.