A brit Szaúd-Arábiában debütált Dzsiddában. Carlos Sainz-t helyettesíthette. Bearman a 11. helyről rajtolt és a hetedik helyen ért célba. Úgy véli, hogy ennél több már nem tehet annak érdekében, hogy bejusson az F1-be.

Oliver Bearman a múlt héten debütált az F1-ben. Carlos Sainz helyettesíthette. A brit pilóta a 11. helyet szerezte meg az időmérőn. A hetedik helyen intették el. Szerinte többet nem tud tenni annak érdekében, hogy megmutassa, értett és van helye az F1-ben.

Felipe Nasr 2015-ben debütált az F1-ben. Az ötödik helyen végzett és ő volt a legfiatalabb, aki életében először indult F1-es futamon és pontot szerzett. Kilenc évvel később ez Bearman-nak is sikerült. Minden idők harmadik legfiatalabb pilótája Max Verstappen és Lance Stroll mögött.

„Nem tudom, mit tehetnék még, nem hiszem, hogy az év hátralévő részében az F1-ben leszek. Ezért az volt a célom, hogy ezen a hétvégén egy nagyszerű bemutatót csináljak, és úgy gondolom, hogy tisztességes munkát végeztem. Ennyit tehetek, és folyamatosan nyomom, és teszem a dolgom. Idén még többször ülhetek a szabadedzésen autóba. A Haas ad majd lehetőséget. Alig várom, hogy folytassuk a munkát és gyűjthessem a kilométereket. Remélhetőleg megnyílik egy ajtó, ami fantasztikus lenne. Úgy tűnik, Carlos nagyon jól gyógyul. Ennek örülök. Ez az ő autója és az ő lehetősége. Azt hiszem, hogy Ausztráliában már rendben lesz.”- árulta el Oliver Bearman.