Az Alpine nagyon gyengén kezdte el a 2024-es évet. Eddie Jordan szerint már kritikán aluli az, amit tőlük láthatunk. Véleménye szerint 2025-ben már nem lesznek ott a rajtrácson.
Az Alpine rendkívül gyengén kezdte a 2024-es idényt, hiszen az első két verseny alapján elmondható, hogy minden bizonnyal övék most a leggyengébb autó a rajtrácson. Az év eddigi két időmérőjén az utolsó helyeket szerezték meg. A futamon sem mutatnak jobb teljesítményt. Hiába azonban az új menedzsment, a csapat még a tavalyi évnél is gyengébben teljesít jelenleg, a kulcsemberek pedig sorra távoznak Enstone-ból. Ezek alapján nem meglepő, hogy Jordan sincsen jó véleménnyel róluk:
„Ez teljességgel kínos. Jelenleg az ő csapatuk van a legnagyobb krízisben. Szerintem túl hamar dobták ki Otmart. Ő tehetséges ember volt, aki tudta, hogyan kell a megfelelő irányba kormányozni ezt a csapatot.El tudom képzelni az Alpine-t jövőre a Forma–1-ben a jelenlegi vízióval? Semmiképp. Egyáltalán nem. Úgy érzem, az Alpine szégyellheti magát, amiért nem tud olyan autót biztosítani a pilótáinak és a csapatnak, amellyel harcban lehetnek a világbajnokságban. Ez egyszerűen elfogadhatatlan” – árulta el Eddie Jordan. Hiába azonban az új menedzsment, a csapat még a tavalyi évnél is gyengébben teljesít jelenleg, a kulcsemberek pedig sorra távoznak Enstone-ból.