Guenther Steiner a szezon előtt távozott a Haas csapattól. Ayao Komatsu váltotta a csapatfőnöki poszton. Úgy véli, hogy túl sokáig volt a Haas Forma-1-es csapat élén.

Az olasz a jelenlegi F1-es szezon előtt távozott a csapatból, és Ayao Komatsu váltotta, aki korábban mérnöki igazgatóként dolgozott. Steiner 2014-ben csatlakozott a Haas-hoz és tölthette be ezt a posztot. A csapat két évvel később debütált az F1-ben. Az amerikai tulajdonú cég elég vegyesen teljesített.

2018-ban érték el a legjobb eredményt. A konstruktőri bajnokságban az ötödik helyen zártak. Az elmúlt néhány év során visszaesett a teljesítményük. Az elmúlt három évből kétszer az utolsó helyen zártak. Steiner az F1.com egyik rovatában így nyilatkozott: „Az élet jó, mióta elhagytam a Haas-t. Az elmúlt néhány hét volt az első alkalom, hogy nem gondoltam az F1-re. Minél több idő telik el, annál inkább látom, hogy túl sokáig maradtam a Haasnál. Amikor eltávolodsz a sporttól, rájössz dolgokra. Láthatod, mit kell tenned. Amíg ott vagy, nyomás nehezedik rád. Azt hiszed, meg tudod csinálni, de nem tudod. Amikor ott voltam, akkor a hatodik, hetedik, nyolcadik helyért harcolhattunk. Nem volt olyan technikánk, mint az élmezőnyben lévőknek. Így nem tudtunk a dobogóért harcolni. Hosszútávon nem akartam ezt csinálni, mert én nem akarok a hatodik, hetedik helyért harcolni. Amikor Toto Wolff a Mercedesszel kezdett, az akkori csapat nem volt a csúcson. Igen, az elején megvolt a motor előnye, de mindent jól beállított ahhoz, hogy középtávon sikeres legyen – és nyolc konstruktőri bajnokságot nyertek. Ugyanez a helyzet a Red Bull-lal . Mennyi időbe telt mire odaértek? Minden évben egyre jobbak lettek. Türelemre és hosszú távú tervezésre van szükség. A jövőben visszatérnék az F1-be, de ennek megfelelő projektnek kell lennie, jól kell csinálni.”- árulta el Guenther Steiner.