Az egykori F1-szerelőből lett műsorvezető, Marc Priestley úgy véli, Daniel Ricciardo F1-es pályafutása lassan a végéhez közelít. Lehet, hogy idén utoljára látjuk az F1-ben Ricciardo-t?
Miután a McLaren két év után felbontotta a szerződését, a Red Bull tartalékosa lett. 2023-ban a pálya szélérőlé nézhette a versenyeket. A szezon második felénél váltotta Nyck de Vries-t, akinek a teljesítményével nem voltak megelégedve. A Red Bull csapatánál tartalékpilóta feladatokat ellátva Ricciardo részt vehetett a Pirelli gumitesztjén. A teszt jól sikerült és így Vries szerződését felbontották.
Ricciardo két versenyen állt tavaly rajthoz. Hollandiában megsérült a keze és műteni kellett. 2024-re kapott egy lehetőséget, de nem tűnik úgy, hogy él vele. Nehezen tudta tartani a lépést Yuki Tsunodával. Szaúd-Arábiában Ricciardo a mezőny végén kínlódott. A verseny végén még meg is forgatta autóját. Egyre nagyobb nyomás nehezedik a vállára. A McLaren egykori szerelőjéből sokoldalú médiaszemélyiség, Marc Priestley úgy véli, Ricciardo ideje lejár és 2024 év végén befejezi karrierjét.
„Daniel karrierje lassan véget ér, Helmut Marko kapkodhat. A világ újra róla kezd beszélni. Valóban olyan, amilyennek gondoltuk? Izgatottan vártuk a visszatérését. Tulajdonképpen nem tudja megverni csapattársát. Ahhoz, hogy maradhasson, le kell győznie Yuki-t. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor a fiatal pilóták kapkodnak majd a helyéért és futhat a karrierje után. Szomorú lenne, mert szerintem ő egy nagyszerű srác, nagyszerű karakter a sportban, és nagyszerű versenyző is volt, de úgy tűnik, hozott néhány rossz döntést, amelyek sokba kerültek neki az elmúlt néhány évben. Lehet, hogy idén látjuk őt utoljára?”- jelentette ki Marc Priestley.