George Russell hatalmasat bukott az Ausztrál Nagydíj utolsó kötében. A brit pilóta autója a pálya közepén állt meg, felborulva. Ezt követően rögtön könyörgött a versenybíróknak, hogy állítsák le a futamot.

A Mercedes nem tudta kihasználni a Red Bull hibáját Melbourne-ben. Lewis Hamilton a futam elején technikai okok miatt feladta a futamot. Russell az 58. körben törte össze autóját. A brit pilóta a hatodik helyért küzdött, és a futam végére utolérte Fernando Alonsót. A spanyol az egyik kanyart a kelleténél lassabban vette, ez pedig vélhetően megzavarta Russellt, aki kicsúszott a kavicságyba, falnak ütközött, majd ahogy visszagurult a pályára, oldalra borult. A 26 éves sportoló teljesen kétségbe volt esve, és könyörgött a versenybíróknak, hogy azonnal szakítsák félbe a futamot.

Piros zászló, piros zászló, piros zászló, a pálya közepén vagyok. Piros zászló, piros zászló, piros, piros, piros, piros, piros.”-kiabálta Russell a csapatrádióban. Jggal féltette életét, ugyanis egy szűk, de tempós részén a pályának borult fel a Mercedesével. Miután viszont már az utolsó kör zajlott, ezért a nagydíj virtuális biztonsági autós fázissal ért véget.

„100 méterrel a kanyar előtt fél másodperccel voltam Fernando mögött, majd hirtelen rendkívül gyorsan értem utol, ezután kisodródtam és következtek az ijesztő másodpercek. Nagyon frusztráló így befejezni egy nehéz versenyt.”-árulta el George Russell.

Alonso végül a kiszámíthatatlan fékezéséért 20 másodperc időbüntetést kapott. Ez Russell-t nem vigaztalja. A Red Bull továbbra is nagyon messze van tőle teljesítményben, de az eddig látottak alapján a Ferrari és a McLaren is jobb konstrukciót rakott össze az ezüstnyilas istállónál.