A Stake Forma-1 lassú indulásához nagyban hozzájárult az is, hogy a bokszban lassan tudják csak kicserélni a kerekeket. Nehezen jön le a kerékanya. Emiatt a csapat átlagosan hatszor lassabb, mint a riválisai.
Valtteri Bottas kitart amellett, hogy Stake F1-es csapatának semmin sem kell változtatnia. Annak ellenére sem, hogy nem tudnak 2-3 másodperc alatt kereket cserélni. A svájci csapat a három futam alatt nagyon sokat szenvedett a bokszkiállások alatt. Bokszkiállási szabálysértés miatt még 5000 euróra is büntették a csapatot. A médiával, köztük az F1Hírek-nek nyilatkozva megkérdezték Bottas-t, hogy mit kell tennie a Stake F1-nek, és mikorra számíthat a boxkiállási problémák megoldására.
„Elég sok mindent kell tenni. Nyilvánvalóan még nem szereztünk még pontot, ami nem ideális. Két futam is volt, ahol a bokszban küszködtünk. Ezt meg kell oldani. Ausztráliába is vittünk fejlesztést és később még több minden érkezik. Tehát a megoldás nem lesz azonnali, de jobb helyen kéne lennünk. Ha egyszer rendezzük a helyzetet, és lesz egy tiszta versenyhétvégénk, akkor jobb teljesítménnyel meglátjuk, hol is tartunk. Remélhetőleg Japánra legalább a bokszban tapasztalt gondunk megoldódik.”- magyarázata Valtteri Bottas.