Fernando Alonso és George Russell a hetedik helyért csatáztak. Az Aston Martin pilótája mindent megtett azért, hogy megvédje pozícióját. George Russell azonban nagyot bukott. Az F1-nek tisztáznia kell, mi számít szabályos, és mi szabálytalan védekezésnek.
A kétszeres világbajnok manővere több napon át téma volt. Ellentmondásos esetről van szó. Vannak, akik szerint Alonso már túllépett egy határt. Mások azzal próbáltak érvelni, hogy csupán rafinált versenyzésről volt szó. Az FIA bírái 20 másodperces időbüntetést szabtak ki az Aston Martin versenyzőjére, tehát őt hozták ki bűnösnek az ügyben. Günther Steiner a következőket mondta:
„Én nem láttam az adatokat. Csak azt olvastam, amit mindenki más. Most szerintem már azon a ponton vagyunk, hogy ott volt a helyzet Kevinnel Szaúd-Arábiában. Most pedig Fernando esetében. Valójában Checo-val utaztam a repülőn hazafelé Melbourne-ből, és váltottunk erről néhány szót. Végül arra jutottunk, hogy ennyire keményen küzdeni a hatodik helyért talán már túl sok. Tudom, hogy mindenkinek szüksége van a pontokra, de ez már a határon táncolt. Viszont a versenybírák ítélete sem volt teljesen egyértelmű számomra. »Hibáztál, de közben igazad is van. Büntetést kapsz, de nem tudjuk, hogy büntetést kellene-e adnunk.« Ez olyan, hogy »megkapod a büntetést, de nem tudom biztosan, hogy rosszul cselekedtél«. Emiatt szerintem világos álláspontra lenne szükség, ami mindenki esetében egyforma. Szerintem határon voltunk, vagy át is léptük azt.”- mondta Günther Steiner a kétszeres bajnok manőveréről.