A Williams sikeresen megjavította Alex Albon alvázát, amely súlyosan megsérült az Ausztrál Nagydíjon. A brit csapat megerősítette. Mindkét pilóta részt vesz a suzukai futamon.
Albon csúnyán összetörte autóját az első edzésen a melbourne-i Albert Park-ban. Az FW45-ös váza jelentősen megsérült. Autóját nem tudták megjavítani, mert a Williams-nek nem volt tartalék alváza. A csapatfőnöknek, James Vowlesnek kellett meghoznia karrierje vitathatatlanul legnehezebb döntését.
Vowles úgy döntött, hogy Albonhogy Alex Albon ülhet csapattársa autójába. Sargeant-nak át kellett adnia a helyet Albon-nak. Az amerikai pilóta így nem folytathatta a hétvégét. A sérült alvázat visszavitték a gyárba és kijavították mielőtt Japánba szállították volna. Mindez egy héten belül történt. A hétvége előtt Albon megköszönte a csapat munkáját. A Williams megerősítette Alex Albon és Logan Sargeant is részt vesz a hétvégi Japán Nagydíjon, és Albon tönkrement alvázát sikeresen megjavították.
„Nagyon várom a Suzukát, az egyik kedvenc pályám. A szurkolók is csodálatosak. Hálás vagyok a csapatnak, mely összefogott. Megjavították az autómat és időben Japánba szállították. Ezért csak hálásak lehetünk.”- árulta el Alex Albon.