A spanyol bajnok szerződése a végéhez közeledett. Fernando Alonso az Aston Martin Forma-1-es projektje mellett kötelezte el magát és marad a brit csapat versenyzője.
Az Aston Martin bejelentette, hogy Fernando Alonso a 2025-ös Forma-1-es szezonban is a csapatnál marad .A kétszeres világbajnok több évre szóló szerződést írt alá, ami véget vetett a jövőjével kapcsolatos találgatásoknak. Ezzel a döntés is nagy befolyással lehet majd a pilótapiacra.
A 42 éves pilóta korábban a visszavonulásról is beszélt. Elmondta, hogy csak akkor marad, ha úgy látja, a projekttel, ami mellett elkötelezi magát, győzhet és újra bajnok lehet. A több hónapos találgatások után a spanyol úgy döntött, hogy az Aston Martin-nál marad. Alonso 2023-ban csatlakozott az Aston Martinhoz, és nyolc dobogós helyezést ért el. Tavaly a negyedik helyen végzett a pilóták bajnokságában, ami a 2013-as szezon óta a legmagasabb eredménye.
„Fernando hosszú távú jövőjének biztosítása az Aston Martin Aramcóval fantasztikus hír” – mondta Mike Krack csapatfőnök. „Erős munkakapcsolatot építettünk ki az elmúlt 18 hónapban, és ugyanazzal az eltökéltséggel rendelkezünk. Szeretnénk, ha a projekt sikeres lenne. Az elmúlt hónapokban folyamatosan beszéltünk a jövőről. Fernando hű volt a szavához: amikor úgy döntött, hogy folytatni akarja a versenyzést, először velünk beszélt. Fernando megmutatta, hogy hisz bennünk, mi pedig hiszünk benne. Fernando éhes a sikerre, jobban vezet, mint valaha, fittebb, mint valaha, és teljes mértékben elkötelezte magát, hogy az Aston Martin Aramcót versenyképes erővé tegye. A Fernandóval kötött többéves megállapodás 2026-ba kalauzol el bennünket, amikor megkezdjük a Hondával való együttműködést az erőgépek terén. Bízunk benne, hogy még több hihetetlen emléket teremthetünk, és további sikereket érhetünk el együtt.”- zárt az Aston Martin csapatfőnöke.
Alonso egy ideje gondolkodott a Forma-1-es jövőjén, és az Aston Martin mellett döntött , annak ellenére, hogy más top csapatnál is megnyíltak a lehetőségek.
„Nem sokat változott a helyzet ahhoz képest, amikor februárban beszéltünk az autóbemutatón” – mondta Alonso a médiának, köztük az F1Híreknek. Szükségem volt néhány versenyre vagy néhány hétre, hogy átgondoljam a dolgokat. Készen állok-e még évekig elköteleződni az F1 mellett. A naptár most elég intenzív. Az F1 iránti szeretetem és az Aston Martin iránti szeretetem nem változott, de ezúttal magamra is gondolnom kellett. Át kellett gondolnom pár dolgot. Nyilvánvalóan az F1 elveszi az ember minden idejét és energiáját. Alapvetően mindent fel kell adni az életben ahhoz, hogy versenyezhess. Át kellett gondolnom, hogy készen állok-e még erre. Dönteni? Nem volt túl nehéz. Azt hiszem, mindketten ugyanazt akartuk, én folytatni akartam az Aston Martinnal. Itt akartam maradni. Két fel ugyanazt akarja, akkor meg tudtok egyezni. Izgatottan várom az Aston Martin-al való közös munkát. Ez a hűség érzése is volt, amit ki akartam fejezni a csapatom felé. Másfél évvel ezelőtt kezdtük el együtt, és nagyon sok dolgot értünk el, némelyikük valószínűleg példátlan volt az F1-ben. Ennyi sikert elérni ilyen rövid idő alatt páratlan volt. Úgy éreztem, ez csak az utazás kezdete. Ez nem lehet az utazás vége számomra és az Aston Martin számára.”- árulta el Fernando Alonso.
Alonso még ebben az évben betölti a 43. életévét, ami azt jelenti, hogy a 2026-os szezonban már 45 éves lesz. ő lesz az első pilóta, aki 45 évesen vagy idősebben versenyzett az F1-ben az 1970-es évek eleje óta. Arra a kérdésre, hogy van-e esélye versenyezni 2027-ben és azután is, Alonso így válaszolt:
„Nehéz igazán nyilatkozni róla, mert nem tudom megjósolni, mikor hagyom abba a versenyzést, vagy mikor fogok abbahagyni a versenyzést. Az biztos, hogy ez nem fog megtörténni 2025-ben vagy 2026-ban, mert az egyik motiváció az új szabályozás bevezetése és a Hondával való együttműködés volt. Fogalmazzunk úgy, hogy még legalább két évig maradok. Nem fogok belemenni a részletekbe, hogy hány évig, de még sok év van hátra az Aston Martinnal, és más területeken is előre kell lépni.Amikor versenyzem, mindent megteszek azért, hogy ezzel a csapattal nyerjek, és versenyképes legyek. De ugyanezt fogom érezni, ha akkor is elérhetünk néhány nagyszerű dolgot és sikert, amikor nem én vezetek, és támogathatom a csapatot, hogy nagyszerű dolgokat érjen el, akár más szerepkörben is.”- zárta a kétszeres bajnok.