Lando Norris hosszabbított a Mclaren csapattal. Ennek ellenére a Red Bull továbbra is figyeli és érdeklődik a brit iránt.
Helmut Marko megismételte, hogy a Red Bull szeretné leigazolni Lando Norrist a jövőben annak ellenére, hogy a brit elkötelezett a McLaren mellett. Norris több évvel meghosszabbította korábbi szerződését a wokingi csapattal, amely 2025 végén jár majd le. A Red Bull már évek óta érdeklődik Norris iránt. 2018-ban meg is keresték, hogy debütáljon az F1-ben a Toro Rosso csapatában.
A 24 éves pilóta jól kezdte a 2024 szezont. Öt futam alatt kétszer állhatott dobogóra. Miközben a Red Bull mérlegeli a jövőre vonatkozó lehetőségeit, Marko megerősítette, hogy Norris szerepel a versenyzők listáján.
„Fiatal, és minden bizonnyal a fókuszunkban van. Apja mindig azzal viccelődik, hogy Lando nem ünnepli első nagydíjgyőzelmét, amíg Max [Verstappen] nem vonul vissza. Mondtam neki, hogy jöjjön hozzánk. Így hamarabb nyerhet futamot. Norrisnak legalább 2026-ig van szerződése, tehát rövid távon nem opció, ahogy Oscar Piastri sem. Mindkét pilótát figyeljük.”-árulta el Helmut Marko.