Nico Hülkenberg jövőre a Sauber pilótája lesz. A Haas-nál megüresedik egy hely. Oliver Bearman lehet a legesélyesebb a megüresedett helyere..

Pénteken hivatalossá vált. Hülkenberg távozik a Haas-tól. Sajtó hírek szerint helyére Oliver Bearman érkezhet, de az amerikai csapat nem sieti el a döntést. Bearman-nak jó hír lehet az is, hogy Magnussen ülése is inog, hiszen a dán elmarad csapattársa teljesítményétől.
Erről többek között a Forma-1 hivatalos oldalának újságírója, Lawrence Barretto is beszámolt az X.com oldalán.

Bearman Szaúd-Arábiában helyettesítette Carlos Sainz-t, akit vakbélgyulladás miatt műtöttek. A brit jól teljesített. Az F1-ben mutatott jó teljesítmény még nem biztos, hogy elég lesz a fiatal brit számára, mert a Formula 2-ben eddig egyáltalán nem úgy alakul a szezonja, mint ahogyan azt eltervezte. Bearman neve mellett ugyanis csak 3 pont szerepel a harmadik versenyhétvégét követően, ami miatt csak a 19. helyet foglalja el az egyéni pontversenyben.