Charles Leclerc szerint a Ferrari reményei, hogy a pole-ig érjenek Imolában, szertefoszlottak. Az időmérő után nem lehetettek túl boldogok.

Charles Leclerc úgy érzi, hogy a riválisok takargatták erejüket a pénteki szabadedzéseken. Leclerc-nek, de Sainz-nak sem sikerült harcba szállnia a pole-ért. Az SF-24 több fejlesztést is kapott. Talán nagy reménnyel is várta a tifolsi az Imolai versenyhétvégét. A hétvége jól is indult. A Ferrari mindkét edzést megnyerte. Szombaton már nem volt könnyű dolguk.

Bár mindig nem bölcs dolog túl sokat beleolvasni a pénteki edzésekbe, a Ferrari minden bizonnyal jelezte, hogy előnyben van a rivális Red Bull és a McLaren előtt. Verstappen sokat küszködött az autóval és a panaszkodást is hallhattuk. Leclerc még a Q2-t is elérte egy közepes abroncson, összehasonlítva a körülötte lévőkkel a lágyakon, ami azt jelzi, hogy ez lesz az ő napja. Verstappen azonban megszerezte a pole-t. Ahelyett, hogy az első sorban állnának, Leclerc és Sainz csak a negyedik és ötödik helyet szerezték meg. Oscar Piastri büntetésével egy helyet léphettek előre.

„Nem lehetünk teljesen elégedettek. A frissítés úgy teljesít, ahogy elvártuk. Ez pozitív. Szóval, ez mindig jó jel. Azonban egy ilyen pályán talán még nem láttuk a frissítés minden előnyét, és így elmulasztottuk a célunk, hogy a pole pozícióba kerüljünk. Jó köröm volt. Nem hiszem, hogy több is lett volna benne. Versenyen elég erősek vagyunk, de itt nagyon fontos az időmérő, mert DRS-el is nehéz előzni. Szóval nem lesz könnyű verseny, de akkor is győzni szeretnénk. Meglátjuk, hogy mire leszünk képesek. Nincs kétségünk afellől, hogy mindenki játszik az üzemanyagszinttel, de így is távolabb vagyunk, mint gondoltuk. Azt hiszem, hogy a riválisok több üzemanyaggal, avgy kisebb motormódot használtak a szabadedzéseken. Kicsit rejtegették az erejüket. A vártnál rosszabb volt a szombati nap? Valószínűleg egy kicsit. Arra számítottunk, hogy közelebb leszünk.”- árulta el Charles Leclerc.