Adrian Newey jelenleg nagyon keresett szakember az F1-ben, miután megerősítette, hogy 2025 elején távozik a Red Bull-tól. Vajon melyik csapatnál köt majd ki?

A Mercedes technikai igazgatója, James Allison kijelentette, nem aggódik amiatt, hogy Adrian Newey-vel dolgozhat együtt. Newey, a Red Bull műszaki vezérigazgatója 2025 elején távozik a csapattól, és véget vet a Milton Keynes-i székhelyű csapattal folytatott hosszú és rendkívül sikeres kapcsolatának.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a Mercedes egyike azoknak a csapatoknak, amelyek Newey-t szeretnék szerződtetni. A brit pedig a múlt héten utalt arra, hogy a Red Bullból való kilépése után még nem áll készen arra, hogy folytassa F1-es karrierjét. Bár, minden sajtó forrás meg van győződve arról, hogy a Ferrarihoz szerződik. Mivel Allison jelenleg a Mercedes technikai működését felügyeli. Megkérdezték, hogy lehetséges lenne-e az, hogy egy napon Newey-vel dolgozhasson együtt. Allison erre a kérdésre így reagált:

„Ez elég hipotetikus kérdés, de nem látom okát, hogy miért ne” – mondta Allison a Sky Sportsnak. Megfelelően egyértelműnek kell lennie azzal kapcsolatban, hogy ki mit csinált. Úgy gondolom, hogy minden olyan csapat, amelyik elismeri Adrian munkáját , ugyanazt a kérdést tenné fel. Hogyan lehetne szerződtetni egy ilyen srácot, és kihozni belőle a legtöbbet. Adrian minden csapat számára hasznos lehet. Megtisztelő lenne a jelenléte. Ő egy legenda ebben a sportágban, nézd meg, mit csinált, milyen sikereket ért el. Kétségtelen, hogy akármelyik csapathoz is megy, az jobbá, gyorsabbá válna. Biztos vagyok abban, hogy sok csapat ajánlattal keresi majd meg.”- árulta el James Allison.