George Russell a Monacói Nagydíjon az ötödik helyről rajtolhatott. Carlos Sainz defektet kapott a rajt után és a 16. helyre esett vissza. A második rajt előtt visszakaphatta a harmadik helyét. Russell nem értett egyet ezzel a döntéssel.
George Russell nem hiszi, hogy helyes volt az a döntés, miszerint Carlos Sainz visszakaphatta a harmadik helyét a piros zászlós fázis után. A spanyol pilóta innen folytathatta a futamot. Az 1-es kanyarnál Sainz kapcsolatba került Oscar Piastri McLarenjével , és a Ferrari bal elsője defektet kapott. A Casino Square-nél lehámlott, és nem tudta bevenni a kanyart.
Sainz be tudott menni a bokszba, de a futamot megszakították a rajt utáni baleset miatt. A késés alatt az FIA megerősítette, hogy az álló újraindításnál a Ferrari pilótája ismét a harmadik helyet foglalhatja el. Ezt a döntést Russell „furcsának” titulálta. A brit a következőket mondta:
„Nemet mondanék, ez nem helyes” – magyarázta Russell, amikor a RacingNews365 arról kérdezett , mit gondol Sainz pozíciójának visszaadásáról.”Nem tudom miért kaphatta vissza, de furcsa volt. Különösen, amikor Carlosnak defektje volt, azt hittem, legalább van esélyünk a dobogóra, és talán még többre is. Tudtam, hogy ha Max-ot magam mögött tudom tartani, akkor jó esélyünk lehet Monacóban. Nagyszerű Monacóban versenyezni, de változtatnunk kell valamin, hogy érdekesebbé tegyük a vasárnapot. Ha csak a lágy gumikat hoznánk, az izgalmasabbá tehetné a versenyt is. Több bokszkiállást is láthatnának a szurkolók. Szerintem, ha az egész hétvégét a lányakon teljesítenénk, az sok problémát megoldana.”- árulta el George Russell.