Esteban Ocont figyelmeztették, hogy „irracionális vörös köd” F1-es pályafutása végét fogja eredményezni. Egyes pletykák szerint az Alpine eltiltja egy futamtól a monacói incidens miatt.

A 141 nagydíjból hatodik alkalommal ütközött Ocon csapattársával, miután a vasárnapi Monacói Nagydíj nyitókörében nekiütközött csapattársának, Pierre Gasly-nak. Az FIA felügyelői megállapították, hogy a merész előzési kísérlet volt és Ocon büntetést kapott. 10 másodpercet és 5 helyes rajtbüntetést kapott, amit a Kanadai Nagydíjon kell letöltenie.

Az alpesi csapatfőnök, Bruno Famin elég mérges volt Ocon-ra. Elárulta, hogy ennek még lesz következménye és Ocon nem ússza meg. Erről nem kívánt több részeltet elárulni. Az ügyes zárt ajtók mögött kívánják megoldani. Egyes hírek szerint szerződését is felbontják és azonnal leváltják. Valamint 2025-re nem kap új szerződést.

A volt F1-es pilóta és a Sky F1-es társkommentátora, Martin Brundle a verseny utáni rovatában a következőket mondta: „Ocon remek és gyors versenyző. A történelem azonban egyértelműen bizonyítja, hogy irracionális vörös köd szál a szeme elé, mikor versenyezni kell. Főleg a csapattársaival szembe. Korábban Sergio Perez és Fernando Alonso erősen kritizálták a csapaton belüli agressziója és kontaktusa miatt, most pedig Gasly is. Ez sokba fog kerülni Estebannek, mivel egyetlen élvonalbeli csapat sem nézné ezt jó szemmel. Sőt talán bármelyik csapat sem. Egy pilóta több száz szorgalmas és profi embert, valamint több száz millió font befektetést és szponzorációt jelent, amikor egy F1-es csapatnál vezet. Egyszerűen nem ütheted ki a versenyből a csapattársadat.”- árulta el Martin Brundle.