Liam Lawson azon dolgozik, hogy jövőre helyet kaphasson az F1-ben. Tavaly ő már mindent megtett és bizonyított, amikor Daniel
Ricciardo-t helyettesítette. Megmutatta mire képes.
Az RB vezérigazgatója, Peter Bayer kijelentette, hogy a csapat „nagyon elégedett” jelenlegi pilóta-felállásával. Ez viszont nem jó hír Liam Lawson-nak, aki jövőre szeretne rajthoz állni az F1-ben. Lawson jelenleg az RB tartalékpilótájaként tevékenykedik, és tavaly öt futamon versenyezhetett. Lawson jelenleg az RB tartalékpilótájaként dolgozik. A Red Bull testvércsapata úgy döntött, hogy idén Daniel Ricciardo és Yuki Tsunoda párossal állnak rajthoz. Lawson pedig továbbra is a pálya széléről segít. Az új-zélandi az év elején figyelmeztette a Red Bullt. Ha nem kap lehetőséget, akkor más csapatoknál is érdeklődni fog. A 22 éves pilóta reménykedik abban, hogy helyet kap, de Peter Bayer kijelentette. Elégedettek a jelenlegi párossal.
„Azt hiszem, nagyon elégedettek vagyunk mindkét versenyzőnkkel” – mondta Peter a médiának, köztük a RacingNews365-nek.”Őszintén szólva, nem vesztegetjük az időt azzal, hogy megvitassuk. Remek versenyzőink vannak és a tartalékosunk is nagyon jó pilóta. Nagyon jó az F2-es és az F3-as utánpótlásunk is. Jelenleg a teljesítményre összpontosítunk. Az Aston Martin-t szeretnénk elkapni.”- árulta el Peter Bayer, aki Yuki Tsunoda teljesítményről is beszélt. Úgy látja, hogy a japán pilóta sokat fejlődött. Tsunoda viszi a hátán a csapatot. Idén 24 pont áll nyolc futam után az RB neve mellett. Ebből 19-et a japán szerzett.