Toto Wolff érdekesen nyilatkozott. A Mercedes csapatfőnöke az autó fejlődéséről beszélt. Aggodalmát fejezte ki annak ellenére, hogy az elmúlt versenyeken magukhoz képest jól teljesítettek.

Toto Wolff elismerte, hogy „mindig egy kicsit aggódik” a Mercedes fejlődése miatt. Az 52 éves csapatfőnök utalt arra, hogy a dolgok lassan a helyükre kerülnek. A szezont nem úgy kezdték, ahogy gondolták, Sőt, a lehető legrosszabb szezonkezdetet tudhatnak maguk mögött, de úgy tűnik, hogy a Mercedes szépen fejlődik.

Lewis Hamilton és George Russell is sokkal versenyképesebbnek tűnt Monacóban, és mindketten ezt a formát átmentették Kanadára is. Wolff azonban nagyon szerette volna hangsúlyozni, hogy formájuk valószínűleg pályafüggő is. Viszont biztos abban, hogy a csapat jó úton halad és fejlődik.

„Azért aggódom egy kicsit. Ez egy nehéz sport. Az elmúlt három versenyen jobban teljesítettünk, de a stopper nem hazudik. Úgy gondolom, hogy Imola óta megtettük a megfelelő lépéseket, és olyan alkatrészeket helyeztünk el az autón, amelyeket figyelünk. Ez az, amivel küszködtünk az elmúlt néhány évben. Most úgy tűnik, hogy minden hétvégén növeljük a teljesítményt, és mivel új dolgok is érkeznek, új alkatrészek jönnek Barcelonában, ez segíteni fog nekünk. Szóval nagyon remélem, hogy folytatni tudjuk és tovább fejlődünk.”- árulta el Toto Wolff.