Charles Leclerc nem teljesített túl jól a pénteki első edzésen. Délután sem villogott. Nem volt meg a kellő tempója. A monacói szerint megoldást találnak a problémára.
Charles Leclerc elmondása szerint nem aggódik a Spanyol Nagydíj miatt. Pedig az első edzés után még a Ferrarit borzasztónak nevezte. Az első edzésen a 11. helyet szerezte meg. 1,2 másodperccel lemaradva a tempós Lando Norris mögött. Csapattárásától is több tizeddel elmaradt. Leclerc három okot mondott arra, hogy nem működött jól az autója.
„Mindenki számára nehéz volt az első edzés. Főleg a körülmények miatt. Nagyon meleg volt. Ez túlmelegedést is okozhat, ami megnehezíti az autó vezetését. Másodszor, úgy gondolom, hogy egy kicsit elhibáztuk az egyensúlyt. Harmadszor a frissítéseket is felszereltük az autóra. Így elég nehéz edzés volt. A második edzés már jobb volt. A végén mindent összeraktam. Még van min dolgozunk, de tudom, hol találhatnék még egy kis időt. Szóval, nem aggódom túlságosan a szombat miatt. Tudom, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy az autó jobb legyen. Bízom benne, hogy szombaton erősebbek leszünk.”- árulta el Charles Leclerc.
A hétvége menetrendjét itt találod.