Szombat délután 16:00 órakor kezdődött Spanyolországban az időmérő edzés, melyet 24 fokos levegő és 38 fokos aszfalthőmérséklet mellett rendeztek meg.
A harmadik edzés után két esetet is vizsgáltak. Leclerc és Stroll meg megrovásban részesült. Előbbi Norrisszal, utóbbi Hamiltonnal ért össze. Elindult az időmérőA két RB, Zhou és Sargeant hajtott elsőként a pályára. Nem sokat kellett várni. Egyre többen hajtottak a pályára. Max Verstappen rögtön egy 1:12,306-os idővel nyitott, ami a hétvége eddigi leggyorsabb köre volt, de Leclerc ennél is jobbat ment. Norris, Sainz és Russell van viszonylag közel hozzájuk. Jöttek az utolsó körök. Magnussen, Tsunoda, Ricciardo, Albon és Sargeant esett ki. Hamilton a végén megnyerte a Q1-et, de az első öt helyezett nem próbálkozott másodjára.
A hétvége menetrendjét itt találod.
Magnussen már egyedüli rekorder. 72. alkalommal esett ki pályafutása során a Q1-ben, ezzel már egyedüliként áll a nem túl dicső lista élén. Eddig Marcus Ericssonnak és neki volt 71-71 búcsúja az első szakaszban. Elindult a Q2. A Mercedes volt az, akik a legtovább kivártak. Mindenki túl volt az első mért körön. Verstappen, Norris, Sainz, Piastri, Leclerc, Russell, Gasly, Pérez, Hülkenberg, Ocon, Bottas, Alonso, Hamilton, Stroll és Csou a sorrend. Utóbbi három pilóta használt lágy gumikon autózta a körét. Stroll javított, de csak a 10. helyre. A többiek most érkeznek az utolsó Q2-es körre, de az élmezőnyből többen is nyugodtan ülve a bokszban maradtak. CSak egy spanyol jutott be a Q3-ba. Alonso, Bottas, Hülkenberg, Stroll és Csou búcsúzott. Mindkét Alpine bejutott a Q3-ba! Öt csapat tíz pilótája jutott tovább.
Verstappen a két Mercedes előtt nyerte a Q2-t, a Q3-ba pedig öt csapat tíz pilótája jutott. Pérez Kanadából hozott háromhelyes rajtbüntetése szempontjából a mexikói helyezése fontos volt. 12 perc volt hátra az F1-es időmérőből. A Red Bullok kezdték meg a gyors köröket. Verstappen 1:11,673-mal az élen, mögötte Norris, Hamilton, Russell, Sainz, Leclerc, Gasly, Ocon, Pérez és Piastri volt a sorrend. Utóbbi négyes használt abroncsokon próbálkozott, Piastri bele is hibázott a körébe. Egy köre volt mindenkinek. Szorosan zárult az időmérő. Az utolsó körén Verstappen 0,270 ezreddel javított, de ez nem volt elég, Lando Norris ugyanis 2 századdal gyorsabb volt nála, és megszerezte a pole pozíciót a McLaren brit pilótája. A harmadik-negyedik helyen a két Mercedes zárt, köztük 2 ezred döntött Hamilton javára, míg az ötödik-hatodik a két Ferrari lett, itt Leclerc volt jobb 5 ezreddel. A további sorrend Gasly, Pérez, Ocon és Piastri lett, de Pérez büntetése miatt csak a 11. helyről indulhat majd a mexikói.
Eredmény itt