Carlos Sainz körül rengeteg pletyka kering. Még mindig nem tudni, hogy hol folytatja a spanyol pilóta. Lehetséges, hogy Ausztriában jelenti be új szerződését.
Carlos Sainz még mindig nem jelentette be, hogy hol folytatja karrierjét. A spanyol pilóta korábban jelezte, hogy szeretne most már dönteni és ennek időpontja is közeledik. Állítása szerint Ausztriában is megtörténhet a bejelentés.
Hetek óta az a hír járja, hogy az Stake/Audi és a Williams szeretné megszerezni Sainz aláírását. A napokban az Alpine is bejelentkezett a spanyolért. A spanyolországi versenyhétvégére készülve Sainz kijelentette, hogy „nem akar tovább várni”, hogy megerősítse a jövőjét, mivel nagyon sok figyelmet elvesz a versenyzésről. Amikor azonban a Spanyol Nagydíj után megkérdezték, hogy Ausztria előtt nyilvánosságra hozzák-e jövőbeli csapatának a nevét, így válaszolt:
„Lehet, nem biztos. De lehet.”- jelentette ki Carlos Sainz, aki szerint a kanadai és a spanyol futam nehézségei után a Ferrari erősebb teljesítményére számít. Úgy gondolja, hogy Ausztriában sokkal jobban fognak teljesíteni.
„Csak arra kell ügyelnünk, hogy amikor olyan pályákra megyünk, mint a spanyol és a zandvoorti, ahol hosszú, elnyútott kanyarok vannak, javítsunk a csomagon. Lesznek még olyan pályák, mint a monacói vagy a Red Bull Ring, ahol erősek lehetünk. Szóval, nálunk ez így megy.”- árulta el a spanyol pilóta.