Az F1 11 futamához érkezünk. A mezőny hétvégén Ausztriába látogat, ahol egy újabb sprintfutamot láthatunk. Max Verstappen természetesen a győzelmet célozza meg.

A Red Bull hazai versenye következik. Max Verstappen pedig magabiztosan, nagy előnnyel vezeti a bajnokságot, miután Spanyolországban is nyerni tudott. Idei hatodik győzelmét aratta. A holland pilóta 2018-ban, 2019-ben, 2021-ben és 2023-ban is nyerni tudott az A1 Ringen. 2023-ban a sprintfutamot is megnyerte. Max Verstappen szeretne nyerni a Red Bull hazai pályáján is, de úgy érzi, hogy ez a hétvége elég mozgalmas lesz.

„Ezen a hétvégén egy újabb sprinthétvége lesz, ami mindig egy mozgalmas és mozgalmas hétvége lesz számunkra. Nagyon fontos, hogy jól beállítsuk az autót. Elemeznünk kell az adatokat, hiszen pénteken rendezik meg az időmérőt is. Itt mindig nagyom szoros a kvalifikáció. Itt van lehetőség az előzésre is. Biztos vagyok benne, hogy izgalmas verseny lesz. A csapat tavaly jól teljesített itt. Büszkék lehetünk a szurkolókra is ez a hétvégén, és egy újabb győzelmet szeretnénk aratni. Mindig jó érzéssel térünk vissza Ausztriába. Élvezzük a Red Bull hazai versenyét. Csodálatos a táj, a hegyek errefelé. Mindig jó látni az Orange Army rajongóit, és igazán érezni ezt a támogatást, amit a szurkolók adnak a lelátókról.”- árulta el Max Verstappen.

Sergio Perez egy jobb hétvégét céloz meg az Osztrák Nagydíjon, a Red Bull hazai versenyén. A mexikói pilótának már kellene a jó eredmény, hiszen Spanyolországban is csak a nyolcadik lett. Perez egy egész perces hátrányban ért célba Max Verstappen előtt , aki győzelmet aratott Barcelonában.

„Nehéz hétvégém volt Spanyolországban, de tanultunk belőle” – mondta Perez. „Egész hétvégén küzdöttem az autó egyensúlyával. Nem tudtunk jól beállítani az autót és a rajtbüntetés sem segített minket. Ezen a hétvégén Ausztriában mindent megtettünk a tisztább hétvége érdekében, a csapattal és én tudjuk, hol kell fejlődnünk és változtatásokat kell végrehajtanunk, és meg is fogjuk valósítani azokat. Ezután az a dolgom, hogy a legtöbbet hozzam ki az autóból, a sprint hétvége miatt csak egy szabadedzésünk lesz. Szóval a legtöbbet kell kihoznom az első edzésből. Valamint a sprintfutamból. Ausztria mindig egy nagyszerű verseny, ez a Red Bull otthona, és rajongók is jó hangulatot teremtenek. Nagyon várom.”- árulta el Sergio Pérez.