Lewis Hamilton nem volt elégedett az Osztrák Nagydíj hétvégéjének alakulásával. Pedig a Mercedes nem is teljesíthetett volna jobban, hiszen George Russell nyert. Hamilton a negyedik helyen ért célba.

Lewis Hamilton a negyedik helyen végzett. Még csapattársa, George Russell megnyerte az Osztrák Nagydíjat. A 39 éves pilóta eseménydús első etapon volt túl. Az ötödik helyről rajtolt, egészen a dobogós helyekig jutott. Megelőzte Carlos Sainz és csapattárást is. Mivel a hétszeres bajnokot büntetés fenyegette, így pozícióját visszaadta Sainz-nak. Innentől kezdve a futama megváltozott. Max Verstappen és Lando Norris ütközött egymással, ami Russell győzelmét eredményezte. Hamilton csak a negyedik helyen ért célba.

„Elég megdöbbentő” – válaszolta a Sky Sports F1-en, amikor arról kérdezték, hogyan összegezné a futamot. nagyon örülök a csapatnak, a gyárban mindenki olyan keményen dolgozott, hogy ilyen eredményt érjen el. Nagy gratuláció a csapatnak és George-nak. Megérdemelt. Az én hétvégém összességében rossz volt. Az autóm az egyes kanyarban megsérült, majd a padlólemez is károsodott. Nem tudom mikor. Az én futamom teljesen más volt George nyert és Szóval, ez nagyszerű.”- árulta el Lewis Hamilton.