Magyar idő szerint délután 17:00 órakor vette kezdetét a második szabadedzés Silverstone-ban. Újabb Mclaren siker született.
Elkezdődött a gyakorlás Szinte mindenki azonnal kihajtott a pályára, nyilván az esetleges esőtől tartottak a csapatok. Jöhettek az első mért körök. Verstappen 1:27-es idő ment, mögötte Norris, Leclerc volt a sorrend. Leclerc hibázott. Letért a pályáról, de vissza tudott jönni a bukótérből, Verstappen, Hamilton, Norris volt ekkor a sorrend. Verstappen tette fel először a lágyabb gumikat. 1:27,2-es idővel tette még biztosabbá az első helyét. Mögötte Leclerc, Hamilton, Sainz volt ekkor a sorrend.
Egyre többen jönnek ki lágy gumikon, Alonso jött fel a második helyre, másfél tizedre van Verstappentől. Egyre többen javítottak. Féltávnál Piastri vette át a vezetést. Két perccel később Norris állt az élre. Közben Pérez is javított. A harmadik helyre ugrott. Magnussen is hibázott. A dán a bukóteret is meglátogatta.
15 perc volt még hátra. Egyre csak gyűltek a felhők, de még nem esett. Négyen tudtak 1:27 alá menni, a két McLaren, Pérez és Hülkenberg. Egyre többen csúszkálnak
Leclerc és Norris is olyan rallis mozdulattal vette be a kanyart. A pilóták a gyors körökre koncentráltak, de az ernyők is nyíltak. Véget ért a második szabadedzés
Lando Norris, Oscar Piastri, Sergio Pérez, Nico Hülkenberg, Charles Leclerc, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Carlos Sainz, Lance Stroll, George Russell lett az első tíz sorrendje.