Carlos Sainz szerint értékes hónapokat vesztett el a Ferrari. Rossz irányba mentek el és ott tartanak, ahol Imolában voltak. A riválisok fejlődtek. A Ferrari nem.

Ötödikként intették le a Brit Nagydíjon Carlos Sainzot. Carlos Sainz elégedett volt a Brit Nagydíjával. A Ferrari jelenleg ott tart, hogy a dobogónak is örülhetnek. Az erősorrendben jelentősen visszaestek. A vörösök idénye valamikor Monaco után siklott félre. Már Kanadában sem ment nekik, az igazi visszaesést viszont az azt követő hétvégén bevetett fejlesztések hozták el.
Az autó pattogott a gyors kanyarokban. Silvestone-ban nem használták az új padlólemezt. Carlos Sainz szerint három hónapos lemaradásban vannak.

„Lényegében ugyanolyan az autónk, mint Imolában volt. Imola óta mindenki fejlesztett. Talán nyertek pár tizedet az autójukkal, miközben mi visszaléptünk. Két-három hónapot vesztettünk el a teljesítményjavítás terén a szélcsatornában: ennyi teljesítményt adhattunk volna hozzá az elmúlt három hónapban. Szóval világos, hogy mostanság nem hoztunk helyes döntéseket. Legalább az összevető hozzáállásunk jó volt. Most visszatértünk ahhoz az autóhoz, amiről tudjuk, hogy rendben volt Imolában, és most ezt kell fejlesztenünk. De sajnos az ellenfeleink egyértelműen egy jó lépéssel előttünk járnak.”- árulta el Carlos Sainz.