A szezont lendületesen induló Red Bull teljesítménye visszaestt. A Mclaren és a Ferrari úgy tűnik még elkaphatja a bikákat. Frederic Vasseur szerint nagy harc lesz a világbajnoki címért.
A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint a szezon hátralévő részében nagy harc várható. A Red Bull szezon eleji előnye megsemmisült, a Milton Keynes-i bázisú csapat az elmúlt hat versenyből egyet sem tudott nyerni. A Ferrari legutóbb Monzában nyert, míg a McLaren és a Mercedes is tudott versenyt nyerni.
„Úgy gondolom, hogy óriási hiba lenne következtetéseket levonni a monzai győzeleből. Nagyon hosszú az út még Abu-Dzabiig. Nagyon szoros a küzdelem. Pár évet a boxfalon töltöttem, de most először gondolom, hogy az F1-ben van olyan helyzet, amikor nyolc pilóta nyerhet futamot. Négy csapat képes nyerni vagy dobogóra állni, és ez edzésről edzésre változik. Számomra a leglenyűgözőbb Spa volt, ahol a McLaren az első, a Red Bull a második edzést nyerte, de a Mercedes szerezte meg a pole-t. Az az érzésünk, hogy ez szinte mindenhol így van, kivéve Zandvoortban, ahol Lando dominált. Erre lehet számítani a szezon végéig. Hatalmas küzdelem lesz. Nem akarok nagyon előre menni. Koncentráljunk először Bakura. Aztán haladhatunk lépésről lépésre.”- árulta el Frederic Vasseur.