A Red Bull az utóbbi időben nehéz formakat tudhatott maga mögött. Úgy tűnik, hogy a világbajnoki cím is veszélybe került. Főleg a konstruktőri cím az, melyre a Mclaren és talán most már a Ferrari is bejelentkezett.

A 2016-os F1-es világbajnok Nico Rosberg kijelentette, hogy Max Verstappen „dühössé és türelmetlenné” válhat, ha a Red Bull folytatja hanyatlását. A regnáló világbajnok lendületesen kezdte a szezont, Verstappen a nyitó hét futamból ötöt megnyert. Az utóbbi időben azonban visszaesett a teljesítménye. Verstappen a júniusi Spanyol Nagydíj óta nem állt fel a dobogó legfelső fokára. A holland Monzában sem remekelt. Csak a hatodik helyen ért célba. Eddig a szezon leggrosszabb eredménye. Miközben a Red Bull arra törekszik, hogy mindkét Forma-1-es bajnokság élén fejezze be a szezont, Rosberg kijelentette, hogy türelmetlenség kúszik a csapatba.

„Látni fogjuk, mikor dühös lesz és türelmetlenné válik. A monzai lassú boxkiállás után dühösen ütötte a korményt verseny közben. „Tehát kezd dühös lenni és türelmetlen, mert persze hozzászokott, hogy csak nyerni szokott. Most hozzá kell szokni ahhoz, hogy vissza kell kapaszkodnia az élre. Az egész csapat kezd türelmetlen lenni, nő a stressz szintje és a pánik. Hihetetlen, mert egyszerűen nem tudják, és nem értik mi történik. Zandvoortban még mindig a második helyen végeztek.Monza teljesen kiugró helyzet, Így nem szabad túlzottan a Monza teljesítménydeltára koncentrálnunk. Még mindig jó autójuk volt. Csak Lando verte meg, úgyhogy várjunk. Meglátjuk mi lesz Bakuban és Szingapúrban. Továbbra is úgy gondolom, hogy képes lesz versenyezni a második helyért, és talán még a furcsa győzelemért is a következő pár versenyen.”- árulta el Nico Rosberg.