Lewis Hamilton 12 éves Mercedes-versenyzése alig több mint három hónap múlva ér véget. A brit pilóta jövőre már a Ferrari versenyzője lesz.
Hamilton az Olasz Nagydíjon még jobban rádöbbent arra, hogy lassan a Mercedes korszaka véget ér. A brackley-i csapatban versenyzett, amióta 2013-ban csatlakozott a McLarenhez, bár kapcsolata a Mercedesszel egészen tinédzser koráig nyúlik vissza. A 39 éves versenyző gokartos pályafutása során támogatást kapott a Mercedestől, miközben még soha nem vett részt F1-es versenyen anélkül, hogy a német gyártó erőforrását használta volna. Jövőre ez megváltozik, mivel a Ferrari pilótája lesz. Monzában Wolffot megkérdezték, hogy látott-e változást Hamilton viselkedésében az utóbbi időben.
„Nem.”- mondta Toto Wolff a médiának. Nagyon jól együtt tudunk dolgozni. A hangulat jó. Élvezzük az F1-et, mindannyian. A Lewis és a csapattagok közötti kapcsolatokat ez egyáltalán nem befolyásolta, éppen ellenkezőleg. Úgy érzem, nagyon-nagyon jó hangulat, mikor együtt dolgozunk.”- jelentette ki Toto Wolff.
Lewis Hamilton akkor döbbent rá, hogy tényleg távozik a Mercedestől, mikor Monzában bejelentették, Kiminek Antonelli veszi át a helyét. Hamiltoo a köbvetkezőket mondta:
„Régóta ismerem. Tudtam, hogy bejelentik Monzában, és határozottan rádöbbentett, hogy vége a Mercedes korszaknak. Nagyon szürreális volt. A helyemet más tölti majd be. Oly sokáig ragaszkodtam hozzá, szóval nagyon érzelmes volt. Örülök Kiminek [Antonellinek] és ennek a csapatnak. Tudom, hogy Kimi nagyszerű munkát fog végezni.”- árulta el Lewis Hamilton.