A Forma-1-es Azeri Nagydíj három piros zászlós fázist hozó első szabadedzésén a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen teljesítette a leggyorsabb kört.

Bakuban folytatódik az F1 szezonja. Kanyargós utcai pályán, ahol normál hétvégét láthatunk. Az egész hétvégére napos, száraz időt jósolnak, és az első szabadedzésen ez így is történt. Már az első négy percben a teljes mezőny a pályára hajtott, szinte mindenki közepes keverékű gumikat választott. A 12-es kanyarnál a pályára került fém törmelék miatt rövid időre piros zászlóval félbeszakadt az edzés.

Háromszor is piros zászlóval szakadt félbe az F1-es Azeri Nagydíj első szabadedzése
A folytatás után az egyre jobban felgumizódott pályán tovább javítottak a pilóták, kivéve a 150. Forma-1-es versenyhétvégéjén szereplő Esteban Ocon, akinek motorproblémái voltak. Az edzés ismét félbaszakadt az edzés.

A folytatásban a lágy gumik kerúltek elő. Hamilton állt az élre. Majd Verstappen vette át az első helyet. Hamilton a második, Pérez a harmadik, Norris a negyedik helyet szerezte meg. Az F1-es Azeri Nagydíj hétvégéje pénteken, magyar idő szerint 15 órától a második szabadedzéssel folytatódik. Szombaton 10:30-tól a harmadik szabadedzést, 14 órától az időmérőt rendezik meg, míg az 51 körös bakui futamra vasárnap 13 órától kerül majd sor.