Szombat, kora délutá folytatódott az F1 programja. Az időmérő edzés következett, mely eldöntötte a vasárnapi rajtsorrendet. A szabadedzések alapján több esélyese is volt a pole-ra.

A Sauber kínai pilótája, Csou Kuan-jü akárhol is végez a kvalifikáción, erőforráscsere miatt biztosan a mezőny végéről rajtol a futamon. Rajta kívül Leclerc-t és Pérezt is vizsgálták a harmadik szabadedzés után, a Sainzot feltartó mexikói megúszta figyelmeztetéssel, míg a sárga zászló alatt nem lassító monacóiról még nem döntöttek. Leclerc csak megrovást kapott. Elindult az időmérő. 18 perces lesz a Q1. Még két perc volt a kezdésig, de már felsorakoztak a pilóták a bokszutcában. Bearman korábban összetört Haasa is készen állt. Az első körök után Pérez, Leclerc, Verstappen, Piastri és Norris volt az első öt sorrendje az első körök után. Sainz belehibázott az első körébe. Egyre javult a pálya és a köridők is. Bearman, Stroll, Ocon, Bottas és Csou álltak kieső helyen az utolsó körök előtt. Ocon a bal hátsó kerekével falnak ütközött, így az ő kiesése hamar eldőlt. A szenzációt az okozza, hogy Norris is a búcsúzók között! Ricciardo, Bottas és Zhou esett még ki a Q1 végén. Rosszul időzítve küldték ki, sárga zászló is akadályozta, és a körébe is belehibázott Lando Norris.

Facebook oldalunk megszűnt. Twitter-en megtalálsz minket.

Jöhetett a Q2. Kettős Red Bull-vezetéssel indult a második felvonás. Verstappen 1:42,042-vel vezetett, mögötte Pérez és Piastri volt a sorrend. Nem véletlen, ugyanis hármuk kivételével a többiek használt gumikon futottak gyors kört. Négy perc volt még a Q2-ből. Verstappen és Pérez állt az első két helyen. Sainz és Leclerc is pályára gurult friss gumikkal. Mind a ketten javítottak, de az utolsó egyenesben sok időt vesztettek a Red Bull-okkal szemben. Leclerc 0,014-et, Sainz 0,461-et kapott Verstappen-től. A Q2-től Verstappen nyerte. Leclerc, Pérez, Russell, Alonso, Colapinto, Sainz, Piastri, Hamilton és Albon jutott be a Q3-ba. Oliver Bearman-nak nem kellatt ahhoz sok, hogy továbbjusson.

Indult a Q3. Mindenkinek két lehetősége volt. Az első gyors körök után Leclerc és Sainz nyitott a legjobban. A Ferrari kettőse állt az első két helyen. Piastri, Russell, Pérez, Verstappen Hamilton, Albon, Colapinto és Alonso volt a sorrend. A Red Bull az új gumikon szenvedtek. Pérez négy, Verstappen hat tizedet kapott Leclerc-től, de a holland hibázott is a gyors körében. Piastri viszont még elkaphatta a Ferrarikat az új gumikon. Albon gurult ki a pályára, de az autóján ott marad a hűtő rendzsr. A thai brit pilóta megállt és leszedte a Williamsről a bokszba tartozó felszerelést. Leclerc javított és megszerezte a pole-t. Zsinórban negyedszer. Piastri a második helyen zárt. Sainz lett a harmadik. A Red Bull szenvedett a Q3-ban.

Eredmény:

1
Charles Leclerc
Ferrari 1:41.365
2
Oscar Piastri
McLaren 1:41.686
3
Carlos Sainz
Ferrari 1:41.805
4
Sergio Pérez
Red Bull 1:41.813
5
George Russell
Mercedes 1:41.874
6
Max Verstappen
Red Bull 1:42.023
7
Lewis Hamilton
Mercedes 1:42.289
8
Fernando Alonso
Aston Martin 1:42.369
9
Franco Colapinto
Williams 1:42.530
10
Alexander Albon
Williams 1:42.859
11
Oliver Bearman
Haas 1:42.968
12
Yuki Tsunoda
VCARB 1:43.035
13
Pierre Gasly
Alpine 1:43.179
14
Nico Hulkenberg
Haas 1:43.191
15
Lance Stroll
Aston Martin 1:43.404
16
Daniel Ricciardo
VCARB 1:43.547
17
Lando Norris
McLaren 1:43.609
18
Valtteri Bottas
Stake 1:43.618
19
Guanyu Zhou
Stake 1:44.246
20
Esteban Ocon
Alpine 1:44.504