Magyar idő szerint pénteken 11:30 perckor kezdődött el Szingapúrban az első edzés. A pálya hőmérséklete 38, a levegőé 31 fokos volt.

Elkezdődött az edzés egy ritkán látható jelenettel. Gasly nem a jó ívet választotta a garázsból való kihajtáshoz, így a szerelők kénytelenek voltak visszatolni és irányba rakni. Néhány perc elteltével Norris vezetett 1:35,522-vel. Csak viszonyításképp. A tavalyi pole-pozíciót Sainz 1:30,984-gyel szerezte meg. Verstapppen 1:34,4, majd jött Norris 1:33,9-cel, és három lila szektorral állt az élre.

16 perc elteltével sárga zászlós fázis lépett életbe. Pérez a bukótérbe szaladt, de vissza tudott térni a pályára. Verstappen is hibázott, de ő megúszta egy elfékezett gumival, és nem hagyta el a pályát. Leclerc-é volt az első 1:32-es kör, öt tizedet adott Norrisnak. Közben a Williamsek a 4. és a 6. helyen álltak. Véget ért az első etap. A második 30 percre sokan a lágyakkal gurultak pályára. Albon alig maradt el Verstappen idejétől. Villantott a Red Bull is. A harmadik szektorban Verstappen a leggyorsabb, és Perez is majdnem ott van az első tízben.

Alonso érdekes mondatot mondott a csapatrádióba. El akarta kerülni a bokszutcai gyorshajtást. Így a kormányon minden gomdot megnyomott. A pálya javult és az idők is. A top 10-ben volt a Williams. Viszont a Mercedesek és Pérez nem. Az edzés véget ért. Leclerc zárt az élen. Norris lett a második. Sainz pedig a harmadik. Verstappen a negyedik helyen végzett.