Lando Norris nyerte a szingapúri időmérőt, másodikként pedig a bajnoki rivális, Max Verstappen végzett! Lewis Hamilton lett a harmadik. A Ferrari versenyzői pedig csak az ötödik rajtsort tudták megszerezni csapatuknak.
Lando Norris nyerte a második és harmadik szabadedzést és az időmérőt is. A Q1-et Piastri zárta harmadikként, Lewis Hamilton volt a negyedik, Serio Pérez az ötödik, Carlos Sainz pedig a hatodik. Az első szakasz végén Alexander Albon, Fernando Alonso, Franco Colapinto és Tsunoda Yuki volt még benn a legjobb tízben. A kiesők névsorát kisebb meglepetésre Daniel Ricciardo nyitotta, aki a pénteki edzéseken még jó tempót diktált: mindkétszer a legjobb tízben volt. Most viszont a tizenhatodik helyen búcsúzott.
A Q2 legjobb körét is a McLaren jegyezte, ezúttal viszont Piastri futotta azt. A fiatal ausztrál 40 ezreddel volt gyorsabb Verstappennél. Leclerc volt a harmadik, Hamilton a negyedik, Norris pedig az ötödik. Rajtuk kívül Sainz, Nico Hülkenberg valamint George Russell, Tsunoda Yuki és Fernando Alonso verekedte még be magát az utolsó etapba.
A Q3-ban sokáig csak Piastrinak volt mért köre, Sainz utolsó kanyaros kicsúszása miatt ugyanis piros zászlós fázis lépett életbe és a riválisok nem tudták befejezni saját köreiket. Kivéve Verstappent, akitől viszont elvették azt. A zöld jelzés után nyolc perc volt még hátra, a mezőny viszont három és felet kiült ebből, így mindenkinek egy gyors köre maradt – ezek döntöttek a pole pozíció sorsáról.A leggyorsabb kört végül Norris futotta, aki pályarekorddal elhódította a rajtelsőséget. A második helyre bajnoki riválisa, Verstappen ugrott!
Full on-board camera footage of Carlos Sainz's crash in Q3!#F1 #Formula1 #SingaporeGP pic.twitter.com/dv8e56ht50
— Extreme Cars (@extremecars__) September 21, 2024
Hamilton lett a harmadik, Russell pedig a negyedik, vagyis a Mercedes teszi majd teljessé a második rajtsort. Piastri ötödik lett, a nap meglepetésembere, Hülkenberg pedig a hatodik. Alonso végzett a hetedik, Cunoda pedig a nyolcadik helyen. Balesete után még meg is büntették Sainzot. Veszélyt okozott.
https://x.com/sainzburner/status/1837495387310993444
A Q3-es első gyorskörére készült Carlos Sainz, amikor az utolsó kanyar előtt gyorsítva elvesztette az uralmát a Ferrarija fölött és a bukótér falába ütközött. A baleset miatt piros zászlóval szakították félbe a kvalifikációt, melyet a spanyol így már nem folytathatott aztán. Csak a 10. rajtkocka lett az övé a vasárnapi versenyre. Balesetének utórengése is volt. A leintés után az FIA beidézte a versenyzőt, majd meg is bírságolta. Az ok: engedély nélkül haladt át keresztbe a pályán. Sainzra 25 ezer eurós pénzbüntetést szabtak ki, melyből 12 500 eurót felfüggesztve kapott. Ezt csak akkor kell majd befizetnie, ha az év hátralévő részében valamikor újra elköveti ezt a hibát.