Christian Horner korábban azt mondta, hogy figyelniük kell George Russell-re, akinek a szerződése 2025 év végén lejár. Toto Wolff szerint Christian Horner „szokásához híven kavarni akarja a sz***.”
Akárcsak a tavalyi év második felében, a 2024-es nyári szünet előtt is állandó téma volt, hogyan változtat pilótapárosán a Red Bull, amennyiben szükségesnek tartja Sergio Pérez menesztését. A mexikói végül megkapta az esélyt arra, hogy az évad második felében is a csapat tagja maradjon.
Szerződése alapján 2025-ben is a Red Bull alkalmazásában maradhat. Az energiaitalos csapat azonban jelezte, hogy át fogja még tekinteni lehetőségeiket a következő évre, valamint az azt követőre is. Szingapúrban így került szóba George Russell, akinek a szerződése 2025 év végén lejár. Christian Horner szerint butaság lenne, ha nem vennék számításba és nem figyelnék a brit pilótát. Szavaira nemrég a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is reagált. Elmondta, hogy George Russell-lel és az új csapattárssal, Andrea Kimi Antonellivel is hosszabb távra terveznek.
„George a Mercedes versenyzője és mindig is az volt. Remélhetőleg mindig az is marad. Hosszú távú szerződésünk van vele.”- árulta el a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff.