Verstappen nyerte a Monaco Nagydíjat

Verstappen nyerte a Monaco Nagydíjat

Max Verstappen nyerte a 2023-as Monacói Nagydíjat. Mögötte Fernando Alonso és Esteban Ocon végeztek egy olyan futamon, amit rendesen megbolygatott az 50. körben megérkező eső.

Max Verstappen nemcsak az időmérőn, de a monacói futamon is jól teljesített. A holland pilóta a pole-ból rajtolhatott. Mellőle Fernando Alonso vághatott neki a 78 körös futamnak, aki a kemény keverékkel várta a rajtot. A rajt, ahogy arra számítani lehetett, eléggé biztonságira sikeredett.

Az első 13 versenyző pozíciója nem változott, Verstappen nem rajtolt jól, de Ocon jobban rugaszkodott el, mint Alonso, így az Aston Martin versenyzője nem tudott támadást intézni a Red Bull ellen. A középmezőnyben hiábavaló volt az óvatoskodás, a hajtűkanyarban Nico Hülkenberg és Lance Stroll is eltalálta Alex Albont

Alonso fokozatosan maradt le Verstappenről. Közben George Russellt vizsgálta a versenybíróság, amiért állítólag rosszul állt be a rajthelyére, de gyorsan tisztázták is. Perez közben sorra futotta a leggyorsabb köröket, egészen addig, amíg utol nem érte Lance Strollt, innentől pedig kénytelen volt az ő tempójára beállni. A harmadik helyen Ocon mögött Carlos Sainz lett egyre nyugtalanabb, a 11. körben ki is nézett a francia versenyző mögül, azonban elfékezte az alagút utáni sikánt és nekiment az Alpine-nak, első szárnyvéglapját letörve. Jelentősen nem lassult le, de támadni sem tudta innen kezdve Ocont.

Alonso tempója ekkor visszaesni látszott. A kétszeres világbajnok jelezte is a csapatnak, hogy defektet sejt a háttérben, de ők megnyugtatták, ennek ellenére a hátránya már a 10 másodperchez közeledett Verstappenhez képest. Eközben a mezőny hátsó felében történt pár akció és előzés.

A 26. körben még nyoma sem volt annak, hogy bárki kereket akarna cserélni. A rádiózásokból kiderült, hogy miért. A Ferrarinál 45 percen belül, a McLarennél a 35. körtől vártak esőt, míg Pereznek jelezték, hogy előtte mindenki az esőre vár. Nem volt jó hír a mexikóinak. Nem sokkal később megkezdődtek a kerékcserék. Hamilton döntött a kiállás mellett, majd Ocon, akinek lassúra sikerült a váltás, így a Ferrari azonnal reagált és kihozta Sainzot. Azonban ez is kevésnek bizonyult, előtte maradt az Alpine, emiatt pedig forrongott egy kicsit a rádióban. A harmadik helyet Charles Leclerc vette át. Verstappen a lekörözések alatt veszített az előnyéből, nem is volt elégedett, jelezte a versenymérnökének, hogy ki szeretne jönni a bokszba, azonban azt a választ kapta, hogy ha most kiállnak, elveszítik a versenyt.

A 45. körben kijött Leclerc és azok is, akik mögötte nem voltak még kereket cserélni, azonban egyre több rádióüzenet kezdett szólni az érkező esőről, ami pár kör múlva a Leuws felől meg is érkezett, ahogy George Russell értesítette is erről a Mercedest. Lance Stroll volt az első, aki az interekre váltott, azonban ezzel nem nyert sokat. Max Verstappen később állt ki, mint Alonso, azonban az Aston Martinnál rosszul döntöttek, így Alonso- nak két egymás utáni körben kellett kijönnie, hogy az elsőként feltett közepes keverékeket interekre cseréljék, hátránya így 20 másodperc körülire nőtt és közelebb került hozzá Ocon, mint ő az éllovashoz.

Ezután az eső alábbhagyott és konszolidálódott a helyzet, bár Tsunoda számára kínszenvedéssé vált az utolsó pár kör, ki is csúszott a pontszerzők közül, míg Pereznek nem jött össze az esőgumikra váltás, úgyhogy kijött még egyszer a bokszba. Az egyre száradó pályán már nem változott az állás. Verstappen közel fél perccel nyert a közben spórolásra átálló Alonso előtt. A dobogó harmadik fokára Esteban Ocon állhatott.

Eredmény:

1 Max VERSTAPPEN
2. Fernando Alonso
3 Esteban OCON
4 Lewis HAMILTON
5 George RUSSELL
6. Charles Leclerc
7. Pierre Gasly
8 Carlos SAINZ
9 Lando NORRIS
10 Oscar PIASTRI
11 Valtteri BOTTAS
12 Nyck DE VRIES
13 Guanyu ZHOU
14 Alexander Albon
15 Yuki Tsunoda
16 Nico HULKENBERG Haas F1 Team +2 kör
17 Sergio PEREZ Red Bull Racing +2 kör
18 Logan SARGEANT Williams +2 kör

Mick Schumacher jövője kilátástalan?

Mick Schumacher jövője kilátástalan?

Toto Wolff kizártnak tartja, hogy Mick Schumacher jövőre ott lesz az F1 rajtrácsán. A Mercedes csapatfőnöke elismerte, hogy a német helyzete most kilátástalan és helyzete kilátástalan.

Mick Schumacher két szezont a Haas csapatában versenyzett. Tavaly több alkalommal összetörte autóját. Schumacher sorsa a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon dőlt el. Az AlphaTauri csapatnál még lehetett volna esélye, de agybátyja, Ralf Schumacher szerint Helmut Marko nem akart esélyt adni a németnek. A Mercedes szerződtette tartalékos pilótának. Toto Wolff korábban azt mondta, hogy segít neki visszatérni az F1 rajtrácsára. Segítségért James Vowles-hez fordult, aki korábban a Mercedes alkalmazottja volt. Most a Williams csapatfőnöke. Logan Sargeant
helyét vehette volna át, de az amerikai pilóta formába lendült. Ralf Schumacher a következőket mondta:

„Nehéz most a helyzet. Örültem volna, ha Mick kap egy esélyt, mert megérdemelte volna. Jövőre nem sok esélye van arra, hogy visszatérjen. 2025-re pár csapatnál felszabadulhat egy-egy hely. Várnunk kell, és meglátjuk, hogyan alakul a Williams helyzete, de ez nem könnyű.”- árulta el Ralf Schumacher.

Helmut Marko: Sergio túl sokat gondol a bajnokságra

Helmut Marko: Sergio túl sokat gondol a bajnokságra

Sergio Perez összetörte autóját a Monaco Nagydíj időmérőjének első felvonásában. Helmut Marko erről mondott ítéletet. Szerinte, ha olyan autód van, mint Perez-nek, akkor nem eshetsz ki a Q1-ben. A Red Bull tanácsadója buta hibának minősítette azt, amit Perez csinált.

Sergio Perez is esélyes volt arra, hogy megszerezze a pole-t Monacóban. Perez túl gyorsan hajtott bele az egyes kanyarba és nem tudta bevenni azt. Autója hozzáért a felhoz és összetört. Az időmérő edzést nem tudta folytatni. A Q1-ben kiesett. Helmut Marko-nak sem tetszett az, amit Perez csinált.

„Sergio-nak olyan autója van, amivel nem szabadna kiesned a Q1-ben. Ostoba hibát követett el. Túl sokat gondol a világbajnokságra. Csak arra tudok gondolni, hogy elvette a figyelmét a jobb oldalon érkező Alpine. Rosszul ítélhette meg az első kanyart. A pálya viszont egyre gyorsabb lett. Nagy árat fizet ezért.”- árulta el Helmut Marko.

Perez: Nem hiszem el, hogy ezt történt

Perez: Nem hiszem el, hogy ezt történt

Sergio Perez az utolsó helyről vághat neki a Monaco Nagydíjnak. A mexikói pilóta ugyanis az időmérőn összetörte a Red Bull-t. Így a Q1-ben kiesett.

Sergio Perez nagyot hibázott a Q1-ben. A mexikói pilóta az egyes kanyarban hibázott. Autója jelentős károkat szenvedett. A sebességváltót ki kell cserélni, és Christian Horner főnök nem zárta ki a mexikói pilóta motorcseréjét sem. Nagy a valószínűsége, hogy Max Verstappen növeli majd az előnyét a pontversenyben. A holland pilóta ugyanis az első helyről várhatja majd a futamot.

„Jól alakultak a dolgok, a tegnapi nap után ismét elégedett voltam az autó egyensúlyával. A Q1-ben persze mindenki próbálja felépíteni az önbizalmát, máshogyan feszegetjük a határokat, mint egyébként. Az első kanyarban nagyon későn veszítettem el az autó hátulját, és utassá váltam, mert nem volt már sehova csúsznom. Nem tudtam már elfordítani a kormányt, hogy a bukótérbe menjek, nem tudtam levágni sem a kanyart, és a falnak csapódtam. Nagyot hibáztam, sajnálom a csapatot. Nagyon csalódtam magamban, holnap innen nagyon nehéz lesz elérni bármit is.”- árulta el Sergio Perez.

Leclerc rajtbüntetést kapott

Leclerc rajtbüntetést kapott

Charles Leclerc a harmadik helyet szerezte meg a Monaco Nagydíj időmérő edzésén. A monacói pilóta nem tarthatta meg ezt a pozíciót. Büntetést kapott.

Charles Leclerc-t három hellyel hátrébb sorolták, mivel az időmérőn feltartotta Lando Norris-t. Mi is történt? Norris a Q3-ban a gyors körét teljesítette. Leclerc lassan haladt és a brit pilóta az alagútnál utolérte a monacóit. A stewardok azonban megjegyezték, hogy a Ferrari nem szólt Leclerc-nek, hogy Norris közeledik.

A felügyelők megállapították, hogy Leclerc valóban akadályozta Norrist, és három rajthellyel hátrébb sorolták. Leclerc így a harmadik helyet elvesztette és csak a hatodik pozícióból várhatja hazai versenyét. Esteban Ocon a harmadik helyre lépett előre. Carlos Sainz a negyedik, Lewis Hamilton az ötödik helyről várhatja a 78 körös futamot.

„A felügyelők azonban átnézték a csapat rádiózását. Leclerc semmilyen figyelmeztetést nem kapott Norris közeledésére. Minden a pályán való elhelyezkedésről szólt. Nem a forgalom miatt hajtott lassan, ami rossz döntés ezen a pályán.”- állt a közleményben. A felügyelők arra a következtetésre jutottak, hogy a csapat többet is tehetett volna azért, hogy ezt az incidenst elkerülje.