Sainz jót nevetett azon a róla szóló pletykákon

Sainz jót nevetett azon a róla szóló pletykákon

Carlos Sainz az év végén elhagyja a Ferrarit. Még nem tudni, hogy hol folytatja. Egyes hírek szerint a Williams pilótája lesz. A spanyol versenyző ezen jót nevetett.

Carlos Sainz jót nevetett, majd erősen kritizálta azokat a híreket, mely szerint a Williams csapatával kötött szerződést. Mivel Sainz szerződése a szezon végén lejárt a Ferrarival , kapcsolatba került a Mercedesszel , az Audival és a Red Bull-lal . Ez utóbbi csapatnál már nem lesz esélye, mivel Sergio Pérez hosszabbított. Egy új spekuláció szerint Sainz Albon csapattársa lesz.

„Az egyetlen dolog, amit elmondhatok, hogy nem zárult le még semmi. Láttam olyan híreket a médiában hogy már van szerződésem. Jót nevettem. Emlékszem, három hónappal ezelőtt láttam olyan híreket, miszerint a Mercedeshez, majd a Red Bull -hoz szerződök. Ez nem fog összejönni. Vicces, ahogy az emberek most azt mondják, hogy aláírtam a Williamshez, és ez néha ilyen híreket csak úgy megírnak. Nem rólatok van szó. Nem tudhatjátok ki, mikor, mi ír alá. Az aggaszt, hogy az emberek megúszhatják az efféle dolgokat anélkül, hogy alátámasztanák a hírt, vagy bármi hasonló. Ha lesz mit bejelentenem, akkor ti lesztek az elsők, akik megtudjátok, hol folytatom. Nyilvánosan be fogom jelenteni.”- árulta el Carlos Sainz.

Frederic Vasseur azt állítja, hogy „nem érdekli” a Red Bull és a McLaren

Frederic Vasseur azt állítja, hogy „nem érdekli” a Red Bull és a McLaren

A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur kijelentette, nem „törődik” a riválisokkal, annak ellenére, hogy az olasz alakulat csak 24 ponttal marad le a Red Bull mögött a konstruktőri bajnokságban.

Frederic Vasseur ragaszkodik ahhoz, hogy „nem törődik” azzal, hogy a Ferrari versenytársai mit csinálnak. Pedig minden jel arra utal, hogy nagy csatát vívhatnak majd a Red Bull-al és a Mclaren-nel. A Scuderia csapatfőnöke továbbra is arra koncentrál, hogy a Ferrari mit tehet a fejlesztés érdekében. Kijelentette, hogy még túl korai lenne a rivális csapatok teljesítményére figyelniük.

„Először a McLarennel és a Red Bull-lal harcolunk. Csak magunkra koncentrálunk. Nem érdekelnek a többiek. A cél az, hogy jó munkát végezzünk az autó fejlesztésében. Jó munkát végezzenek a versenyzők. Akkor azokkal a srácokkal harcolunk, akik velünk vannak a rajtrácson. Egyáltalán nem összpontosítok valakire, mert még 17 [16] versenyünk van hátra.”- árulta el Frederic Vasseur.

Leclerc ebben a szezonban eddig a következetesebben teljesített

Leclerc ebben a szezonban eddig a következetesebben teljesített

Max Verstappen hatodik lett Monacóban. Még mindig vezeti a bajnokságot, de van egy pilóta, aki ebben a szezonban következetesebben teljesített, mint a regnáló világbajnok.

Ha pusztán a bajnoki állást nézzük, Max Verstappennek a 2024-es F1-es szezon nyolcadik fordulóját követően még mindig jelentős, 31 pontos előnnyel rendelkezik. Ha mélyebbre merülünk a számokban, azt látjuk, hogy egy pilóta figyelemreméltóan következetesen teljesít. Lehet, hogy most nem Charles Leclerc jutott először eszedbe, mert a múltban több hibát is vétett. 2022-ben például úgy tűnt, hogy a monacóiak sikerül a bajnoki címért harcolnia. Végül Verstappen jobban bizonyult.

Leclerc hátránya Verstappennel szemben jelenleg 31 pont, de a monacóiak komoly csapást mértek a hollandra és a Red Bullra Monacóban. Leclerc a 2022-es Osztrák Nagydíj óta először nyert F1-es futamot, míg Verstappen monacói helyezése a legrosszabb eredménye a 2022-es Brazil Nagydíj óta. Leclerc 17 pontot faragott a hátrányából. A következő futamot Kanadában rendezik meg, mely szintén a Ferrarinak kedvezhet. A Red Bull Montrealban is küszködhet.

Leclerc idei eredményét megnézve láthatjuk, hogy az idei legrosszabb eredménye egy negyedik hely volt. Egyszerűen jobban és következetesebben teljesít, mint csapattársa, Carlos Sainz. A spanyol pilóta három alkalommal végzett az ötödik helyen. Kínában, Miamiban és Imolában intették le ebben a pozícióban.

A LEGJOBB & LEGROSSZABB EREDMÉNY 2024-BEN

Bajnokságban elfoglalt pozíció Pilóta LEGJOBB EREDMÉNY A LEGROSSZABB EREDMÉNY
1. Max Verstappen 1 6
2. Charles Leclerc 1 4
3. Lando Norris 1 8
4. Carlos Sainz 1 5
5. Sergio Perez 2 8
6. Oscar Piastri 2 13
7. George Russell 5 8
8. Lewis Hamilton 6 9
Frederic Vasseur azt állítja, hogy „nem érdekli” a Red Bull és a McLaren

Frederic Vasseur: Nem akarok következtetéseket levonni a monacói hétvégéből

A Ferrari erősebb volt Monacóban, mint a Red Bull. Mindkét pilótájuk a dobogóra állhatott és a tabellán jelentősen csökkent a hátrányuk. Frederic Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke nem akar messzemenő következtetéseket levonni a monacói győzelemből.

Frederic Vasseur továbbra is óvatosan nyilatkozik a bajnoki esélyekről. Annak ellenére is, hogy a Red Bull az elmúlt két versenyen nem tudott nyerni és a riválisok felvették velük a harcot. A Red Bull nagyon jól kezdte az évet. : Max Verstappen a Monacói Nagydíj első hét futamából ötöt megnyert, bár a McLaren és a Ferrari sorra felveszi velük a ritmust. Monacoban küszködött a Red Bull. Sergio Pérez a rajt után kiesett. Verstappen pedig csak a hatodik lett. Charles Leclerc nyerni tudott. Carlos Sainz a harmadik lett. Így a tabellán is közelebb kerültek a Red Bull-hoz. Bár Vasseur úgy véli, hogy a Red Bull kezd kiszorulni „komfortzónájából”, továbbra is óvakodik attól, hogy merész jóslatokat tegyen a szezonra vonatkozóan.

„Nem akarok következtetéseket levonni a monacói hétvégéből, de ha megnézzük az elmúlt két hétvégét, Max több hibát vétett Imolában, mint az elmúlt három szezonban. Kiestek a komfort zónájukból és hibáztak. Hamarosan visszatérnek és erősek lesznek, és nem hiszem, hogy minden verseny könnyű lesz. Ez nem motiváció kérdése, mert már jó ideje motiváltak vagyunk, a pilóták és a csapat önbizalma a lényeg. Így, amikor az ember már nyerő helyzetbe kerülhet, jobban figyel a részletekre, olyan ez, mint egy hógolyó. Ez is része az elmúlt hat-hét hónap fejlődésének. Ugyanígy kell folytatni, a legrosszabb eshetőség lenne, ha elhinnénk, hogy végeztünk, hogy ilyen lesz minden verseny. Meg vagyok győződve ugyanis, ahogy már mondtam, hogy különböző pályák jönnek különböző vonalvezetéssel, különböző jellemzőkkel, ahol a McLarennel és a Red Bullal fogunk harcolni, de mindenhol mások lesznek az erőviszonyok a szezon végéig. Amikor nem mi vagyunk az élen, sok pontot kell szereznünk, amikor igen, nyernünk kell. De nem változik semmi. Szerintem legalább már három csapat van játékban, de szerintem a Mercedes sincs olyan messze, szóval legalább három csapat harcolhat a pole pozícióért, harcolhat a győzelemért. Izgalmas és remélhetőleg ilyen is marad a szezon végéig. Persze pályáról pályára változik, valahol a Red Bullnak lesz előnye, valahol a Ferrarinak vagy a McLarennek. Opportunistának kell lennünk.”- árulta el Frederic Vasseur.

Carlos Sainz megúszta a büntetést

Carlos Sainz megúszta a büntetést

Carlos Sainz és Alex Albon incidensét az időmérő után vizsgálták. Mindkét pilótának a versenybírák elé kellett fáradniuk. Az ítélet is megszületett.

Carlos Sainz megőrzi harmadik helyét. A versenybírák úgy döntöttek, hogy nem büntetik meg a spanyolt. Sainzt azért idézték be, mert állítólag akadályozta Alex Albont a Q1-ben, a 15-ös kanyarnál. Akkor, mikor Albon györskörön volt. A Ferrari szólt Sainz-nak, hogy Albon érkezik. A Ferrari pilótája próbált kitérni az útjából, de „a sikán és a monacói pálya szűkössége miatt” nem tudta megtenni.

A stewardok előtt Sainz azt mondta, hogy le tudta volna vágni a sikánt, hogy elengedje Albon-t, de az adott pillanatban úgy érezte, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy ne akadályozza a Williams pilótáját. Albon szerint maximum egy másfél tizedet vesztett. Nem gondolta, hogy ez ez egy egyértelmű feltartás lett volna. Ezért a bírák nem tettek további lépéseket. Büntetést nem osztottak ki. Sainz megtarthatta a harmadik helyét. Albon pedig a kilencedik helyről várhatja a Monaco Nagydíjat.