Imola szeretne 2026-ban is futamot rendezni

Imola szeretne 2026-ban is futamot rendezni

A 2023-as imolai futamot törölték. A régióban nagyon sok eső esett, ami áradásokhoz vezetett. Az olasz pálya víz alá került. Az Imola elnöke, reményét fejezte ki, hogy az idei Emilia Romagna Nagydíj lemondását követően a pálya meglévő szerződését egy „extra” F1-es futammal egészítik ki.

Az intenzív esőzések áradásokhoz és földcsuszamlásokhoz vezetett. Pont akkor, mikor az F1 Imolába látogatott volna. Már a futam előtt pár nappal törölték a versenyt. A jelenlegi megállapodás értelmében 2024-ben és 2025-ben ellátogat az F1 Imolába. 2025 után még nem tudni, hogy Imola maradhat-e a naptárban. Gian Carlo Minardi az árvíz kapcsán a következőket mondta:

„Mi magunk is nagyon szerencsések voltunk, hogy a pálya nem szenvedett károkat. Ez nem igaz a régió más részeire. Például Faenzában sok kárt szenvedtek annak idején, és ez nagy hatással volt a helyi lakosságra. Megpróbáltunk támogatást nyújtani abban az időszakban. Még mindig nagyon hálás vagyok azoknak, akikkel együtt dolgoztunk. Összefogva sok emberen tudtunk segíteni. Lassan tehát csak fokozatosan derül ki, hogy mekkora az a kár, amit az emberek elszenvedtek. Már most elmondható, hogy a kár nagy. Reméljük, hogy tudunk segíteni a régióban élőknek. Ami az F1-et illeti. Ezért egy „extra” nagydíjban is reménykedünk a jövőben. Egyelőre 2025-ig szól a szerződésünk, de nagyon szeretnénk 2026-ban is megszervezni az imolai futamot. Így együtt tudnánk valamit visszaadni a régiónak, mert az rengeteg pénz hoz a régiónak. A régióban éves szinten 270 millió euróról beszélünk, ami az F1-es futamnak köszönhető. A jövő év hihetetlenül mozgalmas év lesz számunkra, mert például a WEC [World Endurance Championship] is a mi pályánkra látogat. Már készülünk a következő nagy eseményekre.”- árulta el Gian Carlo Minardi.