Christian Horner: A csapat az első

Christian Horner: A csapat az első

Max Verstappen és Sergio Perez szabadon versenyezhet egymással a 2023-as F1-es világbajnokságért vívott csatában. Christian Horner azonban mindkét versenyző figyelmét felhívta arra, hogy a csapat az első.

Christian Horner elismeri, hogy fennáll a „konfliktus” lehetősége, ha a csapaton belül két pilóta küzd a világbajnokságért. Így MAx Verstappen és Sergio Perez között is lehetnek a jövőben nézeteltérések.

Az f1 2023-as szezonjának első öt futamát a Red Bull uralta. Verstappen három, illetve Perez két futamgyőzelmet aratott. Horner megérti minden pilóta szeretné megnyerni a bajnoki címet. Azonban mindkét pilótát megkérte arra, hogy a csapatot érdekeit vegyék a legfontosabb szempontnak.

„Két pilótának van. Ők a csapatért versenyeznek. De van két bajnokságunk is. A konstruktőri bajnokság, ami nagyon fontos a csapatnak. Van az egyéni bajnokság, ami a pilótáknak fontos. Néha a pilóták konfliktusba kerülnek egymással. Szerintem az a legfontosabb, hogy mindent nyíltan megbeszéljünk és tudniuk kell, nemcsak magukért versenyeznek. Aki Red Bull overallban versenyez, az az 1500 ember érdekét képviseli. Nemcsak magukat képviselik. Természetesen időnként konfliktusok alakulnak ki a pilóták között, de nyíltak kell lennünk. Mind a két pilótánkat egyenlő bánásmódban részesüljünk. Nincs első számú versenyzőnk. Az első számú versenyzőnk az, aki előrébb tart a pályán. Ezt azzal éri el, amit a pályán csinál. Nem szerződéssel. Mi mindig is működtünk.” mondta Christian Horner az Extraordinary Tales With Seb Coe lapnak.

Az imolai verseny törlése jobban fájhat Verstappen-nek, mint Perez-nek?

Az imolai verseny törlése jobban fájhat Verstappen-nek, mint Perez-nek?

Peter Windsor, a Forma-1 kommentátora úgy véli, hogy az Emilia Romagnai Nagydíj törlése jobban fájhat Max Verstappennek, mint csapattársának, Sergio Pereznek.

A Red Bull pilótái diatalmaskodtak a 2023-as szezon első öt futamán. Max Verstappen arra törekedett, hogy Imolában folytassa a sorozatot és tovább növelje előnyét Sergio Perez-el szemben. Az imolai futamot azonban törölték a szélsőséges időjárás és az áradások miatt. Az F1 2023-ban már nem is tér vissza Imolába.

A 2021-ben és 2022-ben sikerült nyernie Verstappen-nek Imolában. 14 pontos előnnyel érkezett meg a holland pilóta Olaszországba, de a szezon 22 fordulósra csökkent. Windsor úgy érzi, Verstappen-nek jobban feküdt volna az imolai pálya. Így neki fájhat a legjobb az, hogy az F1 törölte ezt a futamot.

„Mire fog gondolni Max? „Egy versennyel kevesebb, hogy megnyerjem”? Kétségtelen, hogy ez inkább egy Max pálya volt, mint egy Checo pálya, szóval ez inkább veszteség Max számára. Ez a két srác nagyon közel lesz egymáshoz a szezon vége felé, ami persze nagyon jó dolog. Imola törlését viszont Max fogja nagyon bánni. Úgy gondolom, hogy Stefano Domenicali jó munkát végzett. Ő sem tudta, hogy ott ilyen állaotok lesznek majd. Sőt, ezt senki sem gondolta volna. úgy gondolom, hogy az FIA tiszteletben tartotta Stefano döntését. Nem hiszem, hogy az FIA túl gyorsan cselekedett volna. Szerintem ezt jól átgondolták, és Stefano véleményének és tiszteletben tartották.”- árulta el Peter Windsor.

Verstappen ezeken a pályákon szívesen versenyezne

Verstappen ezeken a pályákon szívesen versenyezne

Az F1 naptára folyamatosan bővül. Max Verstappen még az Egyesült Államokban kiválasztotta azokat a pályákat, amelyeken a jövőben a legszívesebben versenyezne.

Az F1 mezőnye először látogat majd el Las Vegas-ba. Két héttel ezelőtt pedig Miamiban száguldozott a száguldó cirkusz mezőnye. Már folynak a tárgyalások arról, hogy hol rendezzék a negyedik futamot az amerikai kontinensen. Verstappen korábban kijelentette, hogy a történelmi pályákat részesíti előnyben. Nem igazán szereti az utcai pályákat.

„Jobb szeretem a normál pályát, de nagyon szeretek Amerikába jönni. Egy normál pályát, például Austint, kicsit nagyobb kihívásnak tartom. Miami, mint város nagyon szórakoztató. A Road America is nagyon szép. Gyors pályák, de ha egy bizonyos pályán vezetsz, akkor mindig szükség van egy bizonyos beállításra. Szeretem Virginiát. Melyik pályán versenyeznék szívesen? Örülnék, ha Mugelloba is ellátogatnánk. Ez a pálya is nagyon szép. Olyan mint Imola.

Helmut Marko: Ha Nyck fejlődik, nem lesz gond

Helmut Marko: Ha Nyck fejlődik, nem lesz gond

A napokban elindult egy pletyka Nyck de Vries jövőjéről. Egyes hírek szerint Helmut Marko utlitátumot adott a hollandnak. Ha pár futam után sem ér el jobb eredményt, akkor felkészülhet a távozásra. A pletyka szerint helyét Daniel Ricciardo venné át. A hírre Helmut Marko reagált.

Elindult egy pletyka, miszerint a 2023-as Forma-1-es szezon közepén Nyck de Vries helyét Daniel Ricciardo veheti át akkor, ha a holland nem ér el jobb eredménykét. A Spanyol Nagydíj lehet az a futam, ahol De Vries utolsó esélyt kaphat. Helmut Marko tanácsadó azonban tiszte vizet öntött a pohárba.

„Semmi sem fog történni a következő versenyeken. Beszéltünk Nyck-el. Egyetért velünk. Fejlődnie kell. Túlságosan le van maradva csapattársától. Yuki nagyon jól teljesít. Futballista nyelvén szólva: Nyck megkapta a sárgát, de a pirlos laphoz kell még egy sárga lap. Ha fejlődik, nem lesz gond.” mondta Helmut Marko az F1 Insidernek adott interjújában .

A hírek szerint Ricciardo az Alphatauri-nál járt. Helmut Marko szerint azonban az ausztrál pilótára nem számítanak úgy, mint aki beugorhatna bárki helyére. Ha de Vries nem tud javítani, hanem a Forma-2-ben szereplő tehetségállományukból ültetnének valakit a helyére.

„A legrosszabb esetben is a fiatal tehetségeink közül választanánk valakit. Itt most Liam Lawsonról és Ayumu Iwasóról beszélünk. Ricciardo-ról nem.”- folytatta Helmut Marko, aki még Mick Schumacher-rel sem számol.”Ő a Mercedes pilótája, és nem szerepel a terveinkben. Toto Wolff felelős érte.”- zárt az osztrák szakember.

Verstappen: Van, aki szereti a reflektorfényt, én nem

Verstappen: Van, aki szereti a reflektorfényt, én nem

A Miami Nagydíj előtt elég nagy rivaldafényben mutatták be a pilótákat. Max Verstappen reméli, hogy a Miami Nagydíjat megelőző versenyzői bemutatkozások nem válnak mindennapossá a Forma-1-ben.

Max Verstappen-nek nem tetszett a Miami Nagydíj előtti bemutató. Reméli, hogy a kipróbált formátumot „nem fogják minden alkalommal használni”. A Forma-1-es versenyzőket LL Cool J amerikai zenész mutatta be a közönségnek. A Will.I.Am zenekar vezetésével játssza el új, „The Formula” című dalát. Az austini verseny előtt már korábban is próbálkoztak hasonló ceremóniával. A legutóbbi parádé sok kritikát kapott. Max Verstappen-nek sem tetszett.

„Hogy őszinte legyek korábban már beszéltem mérnökeimmel és a versenyzőkkel is erről. Vannak, akik szeretnek jobban a reflektorfényben lenni, mások nem. Én személy szerint nem. Úgy gondolom, hogy ez teljesen szükségtelen. Nem kell az, amit csinálnak. Természetesen értem, hogy a szurkolókat szórakoztatni kell. Szóval csak remélem, hogy ez nem lesz minden egyes alkalommal, mert nagyon hosszú szezonunk van, és nincs szükségünk minden alkalommal ilyen rivaldafényre.”- árulta el Max Verstappen.