Alonso nem mondott le a bajnoki címről

Alonso nem mondott le a bajnoki címről

Fernando Alonso továbbra is az a pilóta, aki a legnagyobb veszélyt jelenti a két Red Bull pilótára. Sergio Perez hibája esélyt adott a spanyolnak, hogy megnyerje a Monaco Nagydíjat.

Fernando Alonso megfogadta, hogy a Forma-1- es Monacói Nagydíjat követően nem adja fel a bajnoki harcot. Max Verstappen megszerezte negyedik győzelmét a 2023-as Forma-1-es szezonban Monte Carlóban. Ezzel 39 pontra növelte előnyét a pilóták élén, Sergio Perez csapattársával szemben. Alonso továbbra is a harmadik helyen áll 12 pontos hátrányban Perezzel szemben

„Lássuk. Azt hiszem, hogy a 2000-es vagy a 2010-es évek elején ezekkel az eredményekkel vezetném a bajnokságot. Most a Red Bull és a Max ural minden versenyt. Mi pedig minden versenyen mögöttük zárunk. Nem a legjobb autónk volt 2010-ben. A szezonzáróra mégis úgy érkeztünk, hogy vezettük a bajnokságot. 2012-ben pedig az utolsó körig esélyünk volt a bajnoki címre. Tehát a bajnokság hosszú, nem adjuk fel.”- mondta Fernadno Alonso.

Vajon a Liberty Media „megcsinálja az elképzelhetetlent?

Vajon a Liberty Media „megcsinálja az elképzelhetetlent?

Damon Hill azon töprengett, vajon az F1 tulajdonosai, a Liberty Media véghezviszi-e azt, ami ma talán elképzelhetetlen. Kiesik-e a naptárból a Monaco Nagydíj?

A Monacói Nagydíj nehéz helyzetben találja magát, mivel a világ egyik legtörténelmibb és legismertebb versenye, de jelenleg az egyik legunalmasabb is. A modern F1-es autók szélessége és hossza Monte Carlo szűk utcáival kombinálva nem azt láthatják a szurkolók, amit szeretnének. Az idei versenygépek messze nem olyanok, mint az F1 kezdetén voltak. Két méterrel szélesebbek és 5,5 méter hosszúak. Így feltehetjük a kérdést. Monacónak van jövője az F1 naptárában?

A Monte Carlo-i pálya különleges helyet foglal el a Hill család szívében. Damon Hill itt soha nem nyert futamot, de édesapja, Grahamet Hill ötször diadalmaskodott. Hill szerint lehetetlen lenne Monacót kivenni a naptárból. Ez mégis egy olyan lehetőség, amit a Liberty Media már egy ideje fontolóra vett.

„Nem is olyan régen még eretnekség lett volna még azt javasolni, hogy egy Forma-1-es világbajnokság ne utazzon Monacóba. Olyan helyre, ahol minden pilóta szeretne nyerni. Monaco végül is a Ferrarihoz hasonlóan a sport szövetének része. Első versenyt 1929-ben rendezték meg. Tele van nagy nevekkel. Édesapámat csak egyszer láttam itt nyerni. Én nem tudtam ezt megtenni. A kép, ahogy 1969-ben a Gasworks hajtűjénél integetett a tömegnek, annak ellenére, hogy Angliában a hordozható fekete-fehér tévénk rossz vétele volt, még mindig tisztán emlékszem rá. Az egyetlen dolog, amit nem szeretnek, az az unalmas verseny. Ez Monaco gyenge pontja. A rajongóknak ez nem tetszik. És amikor azt mondom, rajongók, akkor leginkább azokra gondolok, akik a Netfilx-en keresztül szerették meg az F1-et. Ez pedig azt jelenti, hogy a Libertynek nem tetszik. Mert minek nézni egy versenyt, ahol semmi sem történik?”- árulta el Damon Hill.

Button: A Mercedes annyit fog fizetni, amennyit Hamilton ér

Button: A Mercedes annyit fog fizetni, amennyit Hamilton ér

A Monaco Nagydíj előtt olyan pletyka kelt szárnyra, miszerint a Ferrari megkörnyékezte Lewis Hamilton-t és egy 40 millió fontos szerződést ajánlott neki. A hír hamar megcáfolták.

A korábbi Forma-1-es világbajnok, Jenson Button úgy véli, hogy a Lewis Hamilton és a Ferrari közötti találgatások csak megerősítik a Mercedes szándékát.

Hamilton és a Mercedes között már télen is folytak a tárgyalások. A Monacói Nagydíj hétvégéje előtt olyan hírek jelentek meg, amelyek arra utalnak, hogy a Ferrari komoly erőfeszítéseket fog tenni Hamilton szerződtetéséért. Hamilton gyorsan megcáfolta és hírt. A brit cáfolta, hogy tárgyalna a Ferrarival. Button azt sugallta, hogy a Mercedesszel folytatott tárgyalásokon elfoglalt pozíciója „nagymértékben” profitált.

„Egy versenyzőnek minél több lehetősége van, annál jobb helyzetbe kerül. A Mercedes tudja mennyit ér. Ezért fizetnek neki annyit, amennyit ér. Még mindig hihetetlenül gyors. Ha versenyképes autója lenne, akkor küzdhetne a bajnoki címért.”- kezdte Jenson Button. Hazai versenyhétvége előtt Charles Leclercet megkérdezték, milyen csapattársat szeretne, ha Carlos Sainzot lecserélnék. Leclerc válasza az volt, hogy a csapattársa legyen gyors. Button megkérdőjelezte ezt a választ.

„Imádom azt a kérdést. „Mit szeretsz egy csapattársban?” Gyors csapattársat szeretnél? Nem vagyok benne biztos, hogy ezeket a szavakat használnám. Olyan csapattársat szeretnék, aki jól tud autót beállítani, szórakoztató és szereti a szimulátort, mert én utálom.”- zárta az ex brit pilóta.

Nagyon rossz hétvégén van túl a Haas

Nagyon rossz hétvégén van túl a Haas

A Haas csapatnak szinte semmi sem jött össze Monacóban. Merész stratégiával próbálkoztak, de kockáztatásuk nem vált vált be. Felejthető hétvége után utazhatnak Spanyolországba.

A futam utolsó harmadában a leszakadó eső ellenére Kevin Magnussen kemény keverékű gumikkal körözött, miközben körülötte már mindenki interekre váltott. Nico Hülkenberg-nek szintén nem volt problémamentes futama. A német pilóta büntetésben részesült, mivel kicsit túlvállalta magát az egyik manővernél.

„Trükkös volt a keményeken vezetni, amikor már esett. Reménykedtünk, hogy valaki ütközik és lesz egy biztonsági autós fázis. Ez nem jött be. Kockáztattunk, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hátulról kockázatot kell vállalnod. Tökös manővereket és tökös döntéseket kell hoznod. Ha nincs meg a tempód, akkor meg kell próbálnod a határokat feszegetni. Lehetőséget kell teremtened az előrelépésre. Megpróbáltuk, de nem vált be, nem működött.”- árulta el Kevin Magnussen.

Stroll: Nem tudom, nevessek vagy sírjak

Stroll: Nem tudom, nevessek vagy sírjak

Lance Stroll azon pilóták közé tartozott, akik nem tudták befejezni a Monaco Nagydíjat. A kanadai pilóta többször a falnak ütközött, mielőtt kiesett volna a versenyből. Lance Stroll megjegyezte, hogy fékproblémákkal kellett megküzdenie.

Stroll a rossz időmérős teljesítménye után nem jutott be a top 10-be. A versenyen Sergio Perez-el is csatázott, ahol az autója is megsérült. Az 50. kör környékén eleredt az eső. Stroll-nak sikerült a bokszba hajtania a inter gumikért. Az 53. körben viszont az autó fékével akadtak gondok. A kanadai pilóta kiesett a versenyből. A kiesése előtt láthattuk, hogy a Loews hajtűjén többször a falnak csapja autóját. Kerekei alá szorul az első szárnya. A kanadai másodszor is nekiütközött a korlátoknak Mirabeaunál, mielőtt úgy döntött, leparkolja AMR23-át.

„Volt néhány problémám az autóval, és nem tudtam lassítani. Ötször nekimentem a falnak. Már az eső előtt úgy éreztem, hogy az autó nehezen lassul, mikor a fékre léptem. Mikor már esett, akkor nem tudtam lefékezni az autót.”- Lance Stroll idén már másodszor adta fel a futamot technikai probléma miatt. Erre csak annyit mondott: „Nem tudom, hogy ezen nevessek vagy sírjak. Akár nevethetek is.”- zárta.